Karácsonyfa a tó vizén

Egy hét van hátra a világ legnagyobb, az olaszországi Trasimeno-tó vizére épülő karácsonyfa világításának felkapcsolásáig. Már javában dolgoznak rajta, hogy a látványosság a karácsonyi ünnepekre hangolja a látogatókat, akik december 8-tól 2024. január 6-ig csodálhatják meg az óriási építményt.

A Luce sul Trasimeno (Fény a Trasimenón) elnevezésű monumentális terv ötlete 2019-ben született, azaz, hogy megalkossák a világ legnagyobb, épített karácsonyfáját, mely majd beragyogja a Trasimeno-tavat - olvastuk a Travelo.hu-n.

A terv olyan jól sikerült, hogy azóta minden évben megépítik az umbriai tó vízére. Tavaly 100 önkéntes segítségével készült el.

A maga nemében egyedülálló, 1080 méter hosszú és 50 méter széles alkotás elkészítéséhez 7000 méter kábelt, 165 cölöpöt és 2600 füzért használnak fel az idén. Jelenleg is zajlik tehát a munka Castiglione del Lago városában, melynek célja, hogy az alkotás Trasimeno-tó környékére csábítsa a látogatókat a varázslatos adventi időszakban is.

Idén is hasonlóképpen építik meg, mint ahogy az a tavalyi kisfilmben látható. 

 

Tovább a videóhoz >>

Forrás: Travelo


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.