hirdetés
hirdetés

Kávéházi sportok is a versenylistán

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a fővárosban májusban a nemzetközi turisztikai sportgálát, amelyre nemcsak a turizmusban és a turizmusért dolgozók, de a médiából és a diplomácia területéről is jelentkezhetnek. Erről a Hiltonban kedden megtartott sajtótájékoztatóján szólt a főrendező, dr. Czibulka Zoltán.

hirdetés

Minden évben egyre többen jelentkeznek a gálára, a 2004-es induláson mintegy százan voltak, a mostani, május 10. és 13. közötti eseményre már ezernél több jelentkezőre számítanak.

Idén már úgynevezett kávéházi sport is felkerült a versenylistára, összemérhetik erejüket és tudásukat bridge-ben, ultiban, römiben, sakkban, pókerban, darts-ban és backgammonban is.

A küzdelmek 16 helyszínen 25 sportágban folynak, a nevezési díj 2-3 ezer forint.

Az észjátékok mellett versenyezhetnek a jelentkezők többek között asztaliteniszben, atlétikában, úszásban, fociban, fallabdában, falmászásban, golfban, íjászatban, lövészetben, mini-maratonban és teniszben.

Három kategóriában mérik össze a versenyzők tudásukat, szívesen látják az aktív, minősítéses sportolókat, az amatőröket és a felsőoktatási intézmények azon hallgatóit, akik idegenforgalmi, vagy turizmus szakon tanulnak.
Czibulka Zoltán elmondta, hogy 2010-ben már megrendezték az első turisztikai olimpiát, 2014-re szervezik a másodikat, amelyre 25-30 országból érkezhetnek a résztvevők, és amelynek szintén a főváros ad otthont.

Tavaly még megvárták az összes verseny végét és utána adták át a serlegeket és a díjakat, idén változtatnak ezen a szokáson és minden versenyszám után győztest hirdetnek.

A szervező, a Metinda Travel Hungary a versenyek után sportbálra hívja a versenyzőket a Lurdy Házba.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai