Komoly fennakadásokat okoz a havazás Európában

A havazás és szélviharok miatt lezárták a brüsszeli, eindhoveni és nizzai repülőteret, és Európa több fő gyűjtő-elosztó légikikötőjében is jelentős késésekkel kell számolni. Budapesti járatok is érintettek.

A brüsszeli fő repülőteret (BRU) az airlive szerint a havazás miatt délután 4 óráig lezárták, így az nem indít és nem is fogad járatokat. A nap folyamán a brüsszeli repülőtér egyébként is akadozva tudott csak gépeket kezelni, a legtöbb járat kitérő repülőtéren szállt le.

A repülőtér a Twitteren arra kérte az utasokat, hogy ne induljanak ki a repülőtérre, és mindenképpen vegyék fel a kapcsolatot a légitársaságukkal. A Budapestre induló brüsszeli járatokat egyelőre nem törölték.

A Budapest Airport tájékoztatása szerint ugyanakkor egyes müncheni, londoni és amszterdami járatokat nem indítják el, vagy jelentős késéssel közlekednek.

Az airlive szerint a nizzai és eindhoveni repülőteret is lezárták, a tengerparti légikikötő este 10 óráig nem fogad járatokat - írja az Airportál.

A vihar tegnap az Egyesült Királyságban is káoszt okozott, a legtöbb járatot a Londontól északra fekvő Luton repülőtéren törölni kellett. Törölték a Wizz Air légitársaság Lutonról Budapestre induló vasárnap esti utolsó járatát is.

A havazás a másik négy londoni repülőtér, a Heathrow, a Gatwick, a Stansted és a City forgalmában is jelentős fennakadásokat okozott.

A légi cégek és repülőterek azt javasolják az utasoknak, hogy indulás előtt érdeklődjenek a járatukról.

Forrás: MTI

Forrás: AIRportal.hu


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.