hirdetés
hirdetés

Közép-Erdély turisztikai lehetőségeiről

A Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványa (BGKA) turisztikai fejlesztésben érdekelt üzleti partnereit hívta meg Közép-Erdély gazdasági lehetőségeinek élénkítését és kiaknázását célzó konferenciájára, amelyet április 5-én pénteken rendeztek meg a Fővárosi Önkormányzat Dísztermében.

hirdetés

Az alapítvány magyarországi megbízottja, dr. Szőcs Gyula köszöntője után Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat főosztályvezetője számolt be jó kapcsolatukról Nagyenyed városával, és arról hogyan támogatják az alapítványt.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója tapasztalatai adta át, többek között arról beszélt, hogy a turizmus fejlesztése hogyan hat a város fejlődésére.

A közép-erdélyi régió fejlesztési lehetőségeiről, a tapasztalatokról és a tervekről dr. Szőcs Géza tolmácsolta a távol lévő Szőcs Ildikónak, az alapítvány vezetőjének összeállítását, melyben szerepelt az is, hogy Enyed város központi földrajzi fekvése lehetővé teszi a kényelmes, csillagtúra jellegű utazásokat. A turizmust segíti, hogy három nemzetközi repülőtér is van a város körzetében, sajnos kevés a szállóhely. Részletesen beszélt az alapítvány stratégiai céljairól is, amelyekhez támogatást kért.

Iulia Adriana Oana Badea, Nagyenyed város önkormányzatának elnöke a város és a régiós turizmusról szólva azt mondta, hogy az a gazdasági kibontakozás fókusza. Fejlődik a város, és szépül is, a közelmúltban megrendezett, nyitott egy hónapos nemzetközi szobrásztábor hét alkotása már látható. Vendégváró fesztiválokat is rendeznek, van rózsafesztivál, és híres a nemzetközi folklór fesztiváljuk.

Dr. Orosz Tivadar, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román tagozatának elnöke, a konferencia társszervezője a magyar-román gazdasági együttműködésről és a lehetőségekről osztotta meg tapasztalatait. Véleménye szerint az út és a vasútfejlesztések a turizmus fejlődésének alapjai.

Kiss-Parciu Péter, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a határon átnyúló gazdaságfejlesztő programról és az aktualitásokról beszélt. Számtalan hasznos információt osztott meg és adott tanácsokat a leendő vállalkozók számára a különböző pályázatokhoz, vagy vállalkozások kezdéséhez. Szerinte az vezet sikerhez, ha a vállalkozók megismerik egymást, és képesek együtt is működni a projektekben.

Nagy sikert aratott Jáky Gábor Az erdélyi turizmus tapasztalatai és igényei közép-Erdélyben című előadása, melyben azokról a kihívásokról szólt, amelyek a következő évtizedben várnak a turizmusra. A HON TOURS utazási iroda igazgatója úgy látta, hogy hatalmas változások történtek 1998, az első útjaik megszervezése óta. Ma már mások, megnőttek az igények. Sikereket úgy lehet elérni, ha épülnek tranzitszállások, kellenek az autópályáról elérhető legalább három margarétás panziók 30, vagy 50 egyforma szobával, diákszállások hasonló feltételekkel, és égető szükség van 50 szobás négycsillagos szállodára is – mondta. Kellenek még jó gasztronómiai és kulturális programok, jó helyi és túravezetők, hegyi túrák és18 fős kisbuszok.

A konferencián szó volt még a vállalkozásokhoz kapcsolódó marketingről, a képzésekről is, valamint jogi kérdésekről. Kerekasztal megbeszélések és kötetlen beszélgetés zárta a konferenciát, ahol a nagyenyedi vállalkozók is bemutatkozhattak.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai