Mobiltelefonálás repülés közben? Nem!

Egy brit utazók körében készült független felmérés szerint a többség elutasítja a mobiltelefonok repülés ideje alatti használatát.

1000 egyéni válaszadót kérdeztek meg, örülnének-e annak, ha szabályozás megváltoztatásával engedélyeznék szöveges üzenetek küldését és hívások kezdeményezését a felszállást követően. 38% úgy véli, hogy ez zavarná nyugalmát, míg 34% szerint ideje, hogy a szabályozáson enyhítsenek. A válaszadók 28%-a tartózkodott.

Az eredmények a vélemények életkor szerinti jelentős eltérését tárták fel: a 35 év felettiek 49%-át zavarná a fedélzeti mobiltelefonálás a fiatalabbak 30%-ával szemben.

Rob Webber a felmérést végző Mobile Phone Expert kereskedelmi igazgatója szerint a légitársaságok nyilvánvalóan az üzletszerzés nyomása alatt vannak, és próbálják magukat mindenféle módon megkülönböztetni versenytársaiktól. Webber elmondta: cégüknél úgy gondolták, ebbe belefér a fedélzeti mobiltelefonálás; az ötletet döntően elutasító 35 év felettiek azonban az repülési ágazat vonzó korcsoportja. Ha csak egy részük úgy gondolja, hogy nem repül egy bizonyos légitársasággal a mobiltelefonálás miatt, az igen komoly hatással lehet a légitársaság bevételére – tette hozzá Webber.

Európában a Ryanair enyhített elsőként a mobiltelefon fedélzeti használatának szabályozásán.


Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.
Új kezdeményezés a szingapúri légitársaságnál

Új kezdeményezés a szingapúri légitársaságnál 

A SIA Group a 60. szingapúri évforduló ünnepléséhez jegyár akciókkal, különleges ajánlatokkal és közösségi kezdeményezésekkel csatlakozik.
Rangos elismerés a fővárosi légikikötőnek

Rangos elismerés a fővárosi légikikötőnek 

Tizenkettedik alkalommal is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió legjobb légikikötője
TUI Airline Day – fókuszban a légi közlekedés

TUI Airline Day – fókuszban a légi közlekedés 

A TUI Magyarország április 9-én első alkalommal rendezte meg légügyi témában partnertalálkozóját a pesti Dumaszínházban.
Idén is robog Csíksomlyóra az expresszvonat

Idén is robog Csíksomlyóra az expresszvonat 

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.