hirdetés

Oda a Michelin-csillag, végleg bezárt a Tanti

Itt az utolsó bejegyzés.

hirdetés

Fotó: etterem.hu
Fotó: etterem.hu

A 2015-ben Michelin-csillagot kapott budai fine dining étterem, a Hegyvidék Központban lévő Tanti már akkor elkezdte mélyrepülését, amikor már a csillag odaítélésenek idejére elhagyta a helyet Pesti István séf, aki Tatára költözött, és a Platán konyhai munkájának irányítását vette át.

Közben a Tantinak sem tavaly, sem az idei kalauzban nem sikerült visszakapnia csillagát, pedig azt Pesti István sem vihette magával, hiszen a Michelin-t sosem a séf, hanem az étterem kapja mindenkor. Időközben újabb és újabb séfváltás történt a tophelyen - a nagykönyvek szerint ez sem jelent túl jót.

Pangó étterem, horror árak, tétlenül tébláboló pincérek, majd bekövetkezett az, ami az idei Michelin-kalauz megjelenése után várható volt: az egész csapat, élén a mostani séffel, Botos Tamással, lelépett (a Klasszba), a tulajdonosok meg ott maradtak személyzet nélküli konyhával és üres vendégtérrel.

Így született Facebook oldalukon a következő bejegyzés, amellyel Húsvét szombatjával elbúcsúztak vendégeitől:

"Kedves Mindenki!

Holnap még nyitva leszünk és egyben ez lesz a Tanti utolsó napja. Köszönjük mindenkinek, vendégeinknek és minden munkatársunknak, hogy velünk tartottak az elmúlt közel 5 évben. Külön köszönet Botos Tamás séfnek és csapatának! (Jó hír, hogy velük a jövőben a Klasszban találkozhattok.) Köszönet a Hegyvidék Központ vezetőségének és munkatársainak! Nagy köszönet Kass Nóráéknak az elmúlt néhány hétben tanúsított elképesztő helytállásért!

Viszlát!"

 

 

 

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: Vendég / Facebook)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Mit gondol az idei Utazás kiállításról?

Kiadónk társoldalai