hirdetés
hirdetés

Összefogással a családbarát a turizmusért Vácon

„Váci turisztikai attrakciók összefogása a TDM szervezet keretében” címmel országos sajtóbemutatóra és tájékoztatóra hívták a szakújságírókat pénteken Vácra. 

hirdetés

Fördős Attila polgármester bevezető beszédéből megtudtuk, hogy szervezett programok szólítják meg a lakosságot, és figyelmet fordítanak arra, hogy családbarát programokkal lássák el az idelátogatókat. Pető Tibor alpolgármester a TDM szerepét hangsúlyozva megerősítette, hogy a turisztikai attrakciók összefogása cím nem üres szólam lesz, lebontják azt a hamis mítoszt, hogy Vác csak egynapos turisztikai cél lehet, és erre minden lehetőségük megvan.

Pető Tibor alpolgármester
Nézze meg galériánk képeit!

A tájékoztatón többen előadást tartottak szakterületükről és Vác nevezetességeiről. Elsőként Philipp Frigyes főépítész a város jellegzetességeit mutatta be.

Papp Ildikó, a TDM ügyvezető igazgatója szerint: „már működő, meglévő dolgokat kell összefogni, nem újakat kell kitalálni”. A turisztikai attrakciók összefogása azt jelenti, hogy a TDM szervezet koordinációjával egybegyűjti a helyi turisztikai nevezetességeket, látnivalókat és a programokat.

A bemutatókat a Váci Értéktár Közérdekű Muzeális Gyűjtemény igazgatója, Mészáros Balázs folytatta, majd a Váci Egyházmegyei Gyűjtemény kincseiről hallhattunk beszámolót Pálos Frigyes atyától. Képes bemutatót tartott Vác és környékének gyönyörűségéről Berki Zoltán, a Börzsönyi útikalauz szerzője.

Sétát tettünk Vác belvárosában, és meglátogattuk azokat a múzeumokat, amelyekről szóban már hallottunk. Megnézhettük Sajdik Ferenc nyolcvanadik születésnapjára megnyílt állandó életmű-gyűjteményt a Fő téren lévő Curia épületében. A Modern Művészeti gyűjtemény négy évtized modern, magyar képzőművészetének legjavát, a figurális kortárs magyar festészet kiemelkedő egyéniségeinek életmű anyagát is megcsodálhattuk. Mindez és még sok érdekesség vár a turistákra Vácon.

A Modern Művészeti Gyűjteményt tulajdonosa, Papp László mutatta be számtalan anekdotával tarkítva. 

Papp Ildikó lapunk munkatársának elmondta, az Új Széchenyi Terv (KMOP-3.2.1.C.-11-2011-004) pályázatát elnyerve (több mint 48 millió forint) sok teendőjük van. Többek között vonzerőleltárt, fotóadatbázist készítenek, az egyházi tematikus útvonalhoz és az attrakciókhoz táblarendszert helyeznek ki. Hamarosan elkészül egy újabb nyilvános WC is.

Szakmai előadássorozatot, Vácot és környékét bemutató programokat, találkozókat szerveznek. A családbarát városhoz szorosan kapcsolódik a sport is, ezzel együtt az a tervük, hogy kerékpárbarát várossá alakítják Vácot. Létrehoznak kerékpártárolót, kölcsönzőt, és pihenőhelyeket, így a családi napok rendezvénysorozatára már feltűnhetnek a kerékpározó családok. 

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai