Rengeteg vendégéjszakát hoz ez a két sportesemény

Az augusztusi atlétikai világbajnokságra több tízezer külföldi látogat hazánkba, a május 31-én Budapesten megrendelésre kerülő Európa Liga-döntőre pedig a múlt hétvégére már 34 ezer előfoglalást regisztráltak.

A Magyar Turisztikai Ügynökség kimutatása alapján kimagasló érdeklődés mutatkozik a budapesti szálláshely-foglalások terén. A világbajnokság idejére több mint kétszer annyi előfoglalás érkezett, mint tavaly a nyár ugyanezen időszakára. Míg a 2022. augusztus 19. és 27. közötti napokra 59 ezer vendégéjszaka előfoglalást regisztráltak május végéig, addig idén ez az adat már most több mint 130 ezer. Magyarország után Nagy-Britannia áll a jegyvásárló országok rangsorának élén, utána Németország, majd az Egyesült Államok következik. Nagyon sokan érkeznek Közép-Európából, valamint többek között sok francia, spanyol, olasz szurkoló is ellátogat majd a budapesti világbajnokságra. Az atlétikai vb augusztus 19-től augusztus 27-ig zajló versengéseire több mint 200 ország, több mint 2000 atlétája érkezik. Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményére óvatos becslések szerint csaknem 100 országból több tízezer külföldi vendég várható - írja az MTI.

Az Európa Liga-döntő nemcsak sportélményt nyújt, hanem a turisztikai forgalom és az országimázs szempontjából is jelentős. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) információi alapján már most több, mint 34 ezer előfoglalást regisztráltak a fővárosi szálláshely-szolgáltatók, ami közel 35%-kal haladja meg az egy héttel későbbi foglalási adatokat - írja az MTÜ az igyutazunk.hu-n.

A Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott NTAK adatai alapján a döntő estéjére vonatkozó budapesti vendégéjszaka-foglalások több, mint kétharmada külföldiektől érkezett, mintegy 23 ezer nemzetközi vendég gondoskodott már szálláshelyéről a mérkőzés napjára. A múlt heti elődöntők visszavágóin az olasz AS Roma és a spanyol Sevilla harcolta ki az Európa Liga döntőbe jutást, így a két országból érkező foglalási adatok is gyorsan felfutottak. A hazai szálláshely-szolgáltatók által az NTAK-ba továbbított információk alapján Olaszországból mintegy 4100 turista foglalt már szállást. Őket több, mint 2 000-2 000 foglalással a brit, a spanyol és német vendégek követik. Az előfoglalások több, mint felét szállodákban regisztrálták, többségében a 4 csillagos szállodákat részesítették előnyben, egyharmaduk pedig 3 csillagos szálláshelyeket választott.

A 2019 óta működő NTAK-nak köszönhetően az ágazati szereplők mára pontos képet kaphatnak az utazási trendek változásairól, az előfoglalási számok alakulásáról. Ennek megfelelően az NTAK adataiból az is pontosan megállapítható, hogy az elődöntőben aratott győzelem milyen mértékben emelte az olaszok és spanyolok utazási kedvét. A május 18-i elődöntőt követően Olaszországból 67 százalékkal nőtt a budapesti előfoglalások száma a döntő napjára. A spanyol vendégek az olaszokhoz képest egyelőre kissé lemaradtak e tekintetben: az egy héttel ezelőtti időponthoz képest negyedével többen kezdték el szervezni útjukat. Mindeközben pedig a belföldi fővárosi vendégéjszaka-előfoglalások is közel 10 százalékos emelkedésbe kezdtek.

Az igyutazunk cikke kitér arra is, hogy az NTAK adatai szerint sokan gondolhatják, hogy Budapestre látogatásukat nem csak egy napra tervezik, hiszen a döntőt megelőző napra szóló előfoglalási adatok is jelentősen megugrottak. Május eleji terveikhez képest kétszer több, mintegy 2000 olasz vendég ütemezett be már az előző napra is fővárosi városlátogatást, míg a spanyolok körében is közel 70 százalékos az emelkedés, közülük is majd 2000 vendég foglalt szállást már a meccs előtti napra. Mindez jól mutatja, hogy az EL döntő milyen jelentős mértékben járul hozzá a magyar turizmus és az abban működő vállalkozások piaci erősödéséhez. Emellett a sporteseményhez kapcsolódó NTAK információk nagymértékben segítik a Magyar Turisztikai Ügynökséget abban, hogy minden korábbinál pontosabban célzott nemzetközi marketingkampányokkal csábíthassa hazánkba az utazni vágyókat.

„A sportturizmus az egyik leggyorsabban növekvő turisztikai szegmens. Az olyan nagyszabású sportesemények, mint amilyen az Európa-liga-döntő, vagy az augusztusi Atlétikai Világbajnokság, nem csak katalizátorai a hazai turizmusnak, jelentős országimázsformáló erővel is bírnak. Gondoljunk csak a világhírű, a közösségi médiában számtalan követővel rendelkező sportolókra vagy a hozzánk látogató temérdek szurkolóra, akik egy ilyen alkalom után mind jóhírét viszik Magyarországnak. Megosztásaikkal mind személyesen mondják el, milyen élményekkel teli, biztonságos úti cél is hazánk. Mindemellett pedig később nagyobb eséllyel térnek vissza családjuk, barátaik körében, hogy immár nem szurkolóként, hanem valódi turistaként fedezzék fel hazánkat. Ezért is bír kiemelt jelentőséggel, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére többek közt Budapestet népszerűsítő imázsfilm is fut majd a kivetítőkön a Puskás Arénában és a szurkolói zónákban” – emelte ki Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgatójaja az EL döntő kapcsán. Hozzátette, az MTÜ, már az elődöntőket követően célzott közösségimédia kampánnyal vonzotta a Sevilla és Róma környéki szurkolókat Budapestre.

Turizmus Online/MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.