Rövid úton az élmezőnybe

Magyarországi piacra lépése után öt évvel már a hazai tour-operátorok toplistájának hetedik helyét foglalja el a Sun & Fun Holidays. Az elmúlt évek tapasztalatairól Tolga Deniz Sariyüce ügyvezetővel beszélgettünk.

2009-ben lépett be a hazai utazásszervezői piacra a Sun & Fun, a társaság azonban Lengyelországban már évek óta a vezető tour-operátorok közé tartozik. A magyar Sun & Fun tulajdonosi körébe egy kanadai befektetőcsoport, egy egyiptomi beutaztatóiroda (Abanoub Travel), egy tunéziai incoming cég (Voyage 2000), valamint az ügyvezető, Tolga Deniz Sariyüce tartozik. A nemzetközi háttér és kapcsolatrendszer a biztos működés alapja az igazgató szerint, aki vallja, hogy a magányos cégek fejlődési lehetőségei korlátozottak.

A Sun & Fun a klasszikus tour-operátor modellt követi: kizárólag viszonteladó irodákkal dolgozik együtt. „Széles választékkal és versenyképes árakkal szolgáljuk ki ügynökeinket. Tervezzük, hogy a közeljövőben belépünk a cseh és a szlovák piacra” – hangsúlyozza az ügyvezető. 2013 októberétől már két partnerkapcsolatos kolléga segíti a viszonteladó irodák működését.

Az utazásszervező az indulás évében, 2009-ben 80 milliós vagyoni biztosítékot igazolt, 2013 végén ellenben már 330 millió forintot tett ki ez az összeg. Ezzel a Sun & Fun a tour-operátorok hazai toplistájának a hetedik helyére küzdötte fel magát. 2014- ben sem lesz megállás: az ügyvezető biztos benne, hogy az év folyamán 400 millió forint fölé fogják emelni a kauciójukat, párhuzamosan az árbevételük növekedésével. Az indulás évében török, egyiptomi és tunéziai üdülőprogramok szerepeltek a kínálatukban, Egyiptomba már ekkor saját charterrel utaztattak, a másik két úti célba block-seateket béreltek. 2014-ben ezzel szemben már három teljes török, egy tunéziai és két egyiptomi charterláncot indít az iroda. Új desztinációkkal – Kréta, Burgasz és Djerba – is bővült az idei kínálat, jövőre pedig Spanyolország felé nyitnak. Mind az öt célterületet idén is study tourral népszerűsíti a Sun & Fun. Az utasszám is dinamikusan változott az évek folyamán: 2009-ben 4000 főt, 2013- ban már 16 ezret regisztráltak. Az idén 20 ezer utasra számítanak.

„Az utasszám nő, a nyereség is, a reklamációk száma viszont csökken” – mondja az ügyvezető, aki a félszázalékos szint elérését tűzte ki célul. A színvonalas működést segíti az ISO9001-es rendszer. Pedig az egész utazási szakma számára nehéz volt az utóbbi néhány év. „Olyan nagy utaztatók mentek csődbe, mint az Aeroviva vagy a Best Reisen. Érezhető volt a gazdasági válság. Ilyen körülmények között indultunk, és a rizikó minimalizálására törekedtünk” – foglalja össze eddigi stratégiájukat az ügyvezető. Ugyanakkor a közeljövő kilátásai bíztatóbbak.

„Ha fellendül a gazdaság, nőhet a kiutazási piac Magyarországon, és ennek első jelei már érezhetők. Ráadásul az arab tavasz által megtépázott észak-afrikai úti célok is egyre stabilabbak. Tunézia már teljesen helyrejött, és az utasszám is nőtt. Ugyanakkor emelkedtek az árak, és az orosz irodák komoly szállodai kapacitásokat kötnek le. Előny viszont, hogy az idegenforgalmi hivatal képviselete újranyitott Budapesten, és aktívan promotálja a desztinációt. Egyiptomban a kormány sok mindent tett, és érzésem szerint egyre stabilabb lesz. A Vörös-tengernél soha semmi nem történt, csak a kirándulásokkal volt némi fennakadás. A luxori kirándulások most is mennek, a kairói programok is beindulnak a nyárra. Ami a legfontosabb, tíz éve nem voltak olyan alacsonyak az árak Egyiptomban, mint az idén, így ott minden eddiginél jobb szezon várható. Törökország évről évre töretlenül fejlődik, a vízumkényszer tervezett eltörlése lélektanilag is fontos lépés” – foglalja össze a főbb piacokkal kapcsolatos információkat az ügyvezető.

A Sun & Fun kínálatában idén több mint 600 hotel, köztük ötven új szálloda szerepel. Idén mindhárom fő desztinációjukban kínálnak egy-egy klubszállodát magyar animátorokkal, de jövőre Bulgáriában és Görögországban is lesznek Sunny Clubok. A charterláncok többségét – Egyiptom, Törökország, Bulgária – a Travel Service üzemelteti, Tunéziába a Tunisair, Görögországba az Aegean Airlines viszi az utasaikat. Az antalyai charterlánc a tavalyinál korábban, már május 4-én indul. Március és április hónapra török körutazásokat hirdettek meg charter-busz kombinációban. „Magyarországon a március egyre inkább a tél legszörnyűbb hónapja, ugyanakkor két óra repüléssel Antalyában lehetünk, ahol akkor 24 fok van” – zárta gondolatait Tolga Deniz Sariyüce.

A Sun & Fun Holidays idén is nívós környezetben, a Marriott Hotelben tartotta meg katalógusbemutatóját, az Utazás kiállításon pedig egy több mint száz négyzetméteres standdal lesz jelen.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.