hirdetés

Vomberg Frigyes és Czubor János az idei díjazottak

Mint arról pénteken beszámoltunk, harmadik alkalommal döntötte el a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) és 16 szakmai szervezet, hogy kik kapják az idén a Gundel Károly-díjat.

hirdetés

Tizennyolc szakmai kiválóságra érkezett 2016-ban jelölés, a szakmai szervezetek és intézmények konszenzusa alapján Vomberg Frigyes és Czubor János (posztumusz) az idei díjazottak.

 A DíJAZOTTAKRÓL

 CZUBOR JÁNOSRÓL (1945-2016)

Szakmai pályafutása a Gundel Károly Szakképző Iskolához és annak jogelődjeihez kötődik, diákként, szakoktatóként, majd több mint két évtizeden át az ország legrangosabb vendéglátó középiskolájának igazgatójaként. Tevékenységét szinte minden érintett csoport, szervezet egyaránt elismeri és értékeli. Egyöntetűen kivívta a magyar gasztronómia szakmai elismerését, kollégái és az oktatási szakemberek megbecsülését.

A mindenkori iskolafenntartók és az állami kormányzat nagyra tartották tevékenységét és személyiségét. 1980-ban szervezte meg először és adott mindvégig otthont a Nemzetközi Gasztronómiai Ifjúsági Versenynek iskolája, amely a mai napig az egyetlen nemzetközi megmérettetés Magyarországon a szakács-cukrász-pincér tanulóknak. A mai magyar gasztronómia számos meghatározó alakja kezdte pályafutását az általa vezetett Gundel Károly Szakképző Iskolában.

Élete során megkapott elismerései, díjai: Magyar Gasztronómia Szolgálatáért Emlékérem, Első Magyar Fehérasztal Lovagrend, Apáczai Csere János Díj, Dr. Bárczi Géza Díj, Németh László Díj, Budapesti Középfokú Oktatási Intézmények Igazgatói Szövetségének Díja, Pedagógus Szolgálati Emlékérem, Pro Scola Urbis Díj, Örökös Címzetes Igazgatói rang, Magyar Köztársaság Arany Érdemérem.

Augusztusban bekövetkezett váratlan halálakor az MVI a szakmai szervezetek egyöntetű támogatásával adománygyűjtést szervezett. A temetés költségeinek fedezése után maradt jelentős összeget a családja egy alapítványon keresztül Czubor János munkásságának megőrzésére fordítja.

VOMBERG FRIGYESRŐL

A szakember legutóbb a 2016. évi Bocuse d’Or Európabajnokságán szerzett első helyezett csapat coach-aként került reflektorfénybe. Az Ecseri úti Vendéglátó Ipari Szakmunkásképző Iskolából indult el mesterszakács-karrierje. Konyhafőnök helyettesként kötődik neve a Hotel Duna Intercontinentalhoz, az ausztriai Puchberg Hotel Haus Strengberghez és a Várkert Casinohoz.

A Konyhaművészet és a Borbarát című lapok állandó munkatársaként jegyezte. Mintegy tíz évig volt tagja a Borkollégiumnak. A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, a BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar és a Kodolányi János Főiskola szakoktatójaként hozzájárult a következő generáció szakmai fejlődéséhez.

A Magyarországi Konyhafőnökök Egyesületének alapító tagja, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Felügyelő Bizottságának, valamint a Magyar Bocuse d’Or Akadémiának tagja. Food stilystként számos előadást, továbbképzést tart, versenyeket (pl. Hagyomány és Evolúció) szervez és bonyolít le. Bronzérmet szerzett a Győri szakácsklub csapat tagjaként a legutóbbi Szakácsolimpián és a Világbajnokságon is.

2014-ben a stockholmi Bocuse d'Or Európabajnokságon a 9. helyezett magyar csapatot segítette, 2015-ben a lyon-i Világbajnokságon 13. helyig jutottak, míg az idei Budapesten rendezett Európabajnokságon coachként az 1. helyig vitte a csapatot.

Gundel Károly-díj
Gundel Károly-díj

A DÍJRÓL

Gundel Károly (1883-1956) ikonikus jelentőségű vendéglős emlékére alapította meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete a szakmai szervezetek széles körű bevonásával 2014-ben a Gundel Károly–díjat. Olyan személyek részesülhetnek a díjazásában, akik a magyar vendéglátás területén Gundel Károly életútjának és gasztronómiai munkásságának példaértékű követői.

A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében.

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman. Az Ipartestület a díjazottak nevét Gundel Károly születésnapján, 2016. szeptember 23-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tartott sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra.

Kormányos Dorottya az MVI új szakmai titkára és Kovács László az MVI elnöke
Kormányos Dorottya az MVI új szakmai titkára és Kovács László az MVI elnöke

A KITÜNTETÉSI BIZOTTSÁGRÓL

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete kiemelkedő jelentőségűnek tekinti, hogy a hazai gasztronómiai díjak közül egyedüliként a Gundel-díj adományozása alapszik széleskörű szakmai együttműködésen. Tizenkét szakmai szervezet, három intézmény delegáltjai, a mai magyar vendéglátás és turizmus meghatározó alakjai, valamint a Gundel-család képviselője döntöttek a 18 jelölt munkássága alapján az idei díjazottak személyéről.

A kitüntetési bizottság tagjai:

  • Magyar Vendéglátók Ipartestülete
  • Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete
  • Magyar Éttermi Szövetség
  • Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
  • Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
  • Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége
  • Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége
  • Magyar Éttermi Mesterek Klubja
  • Chaine des Rotisseurs Baráti Asztaltársaság
  • Magyar Bocuse d'Or Akadémia
  • Stílusos Vidéki Éttermiség
  • Pannon Gasztronómiai Akadémia
  • A Gundel család egy képviselője
  • Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
  • Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
  • Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

A DÍJ ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA

A kitüntetés átadására ünnepélyes keretek között 2016. november 20-án, vasárnap 12:00 órakor kerül sor az MVI által szervezett Gálaebéden, a szakma számos meghatározó alakja, valamint a sajtó részvételével Budapesten, az Öböl Ház Rendezvényközpontban.

(forrás: Vendég&Hotel Online, Magyar Vendéglátók Ipartestülete)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint megoldást jelent a budapesti tömegturizmus problémára, ha a főváros kikerül az olcsó desztinációk köréből?

Kiadónk társoldalai