A vendéglátó szakképzés jövője a tét

A VSZOE (Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesületének) tanácskozásán kiderült, hogy  a tematikus gyakorlati oktatás megszüntetése és ezáltal a célzott gyakorlati oktatás felszámolása elleni küzdelmük még nem járt eredménnyel.

A fél éves aktív múltra visszatekintő, Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete (VSZOE) szakács és cukrász szekciói 2016.01.23.-án tartotta első országos tanácskozását Budapesten a Huba utcai iskolában. Az együttes ülést - amelyen 75-en (43-an a szakács- és 35-en a cukrász szakma oktatók képviseletében) jelentek mintegy 26 szakiskolából - Erdélyiné Kiss Rita alelnök nyitotta meg.

Zsolnay Gábor elnök köszöntő beszédében örömét és meghatottságát fejezte ki, amiért az ország nagy részét lefedve Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig, Soprontól Szegedig érezték fontosnak a kollegák a megjelenést. Hangsúlyozta, hogy a nagyszámú jelenlét is igazolja nem a kollegák elszántsága, jövő iránti elkötelezett áldozatvállalása, felkészültsége az oka annak, hogy soha nem látott mélypont felé tart hazánkban a vendéglátó szakképzés. Beszámolt azokról az erőfeszítésekről, melyeket az elnökség tagjai tettek az elmúlt hónapokban a helyzet jobbításáért. A továbbiakban részletesen ismertette az Egyesület helyzetét, eddig végzett tevékenységeit és terveit.

Erdélyiné Kiss Rita alelnök, aki az Egyesület honlapját (VSZOE.hu) tervezte és kezeli, ismertette annak felépítését, a továbbfejlesztés koncepcióját. Gyakorlati útmutatást adott ahhoz, hogy miként lehet regisztrálni a csak tagoknak fenntartott felületre. Tájékoztatta a kollegákat arról, hogy ezen a felületen milyen tartalmakkal kezdte el az elnökség a kollegák napi operatív munkájának a segítését. Mindenkit arra kért, hogy aktív részvétellel segítség ennek a felületnek a közös haszonra való tartalommal való feltöltését. Az elnök úr hozzátette: „ez is jól segítheti az összefogást a közös célokért”.

A szünet után szekcióülésekkel folytatódott a tanácskozás. Erdélyiné Kiss Rita a cukrász, Zsolnay Gábor a szakács szakma szakmai és vizsgakövetelményeiben való változtatásokra tett javaslataikról, a tananyagfejlesztés irányairól és tartalmáról szóló munkálatokról számoltak be. Reményüket fejezték ki, hogy javaslataik a következő tanévtől változásokat hozhatnak legalább ezeken a területeken. Sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a tematikus gyakorlati oktatás megszüntetése és ezáltal a célzott gyakorlati oktatás felszámolása elleni küzdelmük még nem járt eredménnyel.

A cukrász szekcióban Gyenge Csaba mestercukrász szakoktató, a szekció vezetője figyelmet érdemlóő előadásban beszélt a Magyar Élelmiszerkönyv Hagyományőrző cukrászipari termékek c. fejezetének változásairól. Elmondta, hogy ennek elfogadása február elején várható. Ennek a visszásságait, illetve az abból eredő nehézségeket vitatták meg a kollegák, hogy ennek kötelező érvénye lesz.

A továbbiakban Gyenge Csaba a cukrászatban használatos citrusfélék héjának használatával kapcsolatos élelmiszerbiztonsági kérdésekkel foglalkozott. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ezzel kapcsolatos veszélyeket nem kezeli megfelelő súllyal a szakma. Arra kérte a kollegákat, hogy az oktatás során kiemelt figyelemmel kezeljék ezt a témát.

A szakács szekcióban az elnök úr beszámolóját követően Vomberg Frigyes mesterszakács Bocuse d'Or coach tartott előadást arról, hogy a csúcsgasztronómia a magas szintű piaci igények kielégítése érdekében milyen típusú képzést tartana szükségesnek. Érdekes elképzelést vázolt fel egy olyan posztgraduális képzési struktúráról és tartalomról, amely reményeink szerint a jövőben bevezetésre fog kerülni Magyarországon. Hangsúlyozta a tömegképzést követően szükség van olyan államilag támogatott elitképzésre, amely limitált számban és helyszínen, de kiemelkedő tudású szakember utánpótlást biztosíthatna hazánkban. Meggyőződését fejezte ki abban, hogy ehhez szívesen nyújtanának segítséget olyan hazai szakemberek, akik egyre növekvő számban a nemzetközi élmezőnyt erősítik.

A korreferátumok után mind a két szekcióban jó hangulatú, élénk gondolatcsere zajlott. Nagyon sokan és rendkívül konstruktívan szóltak hozzá az egyes témákhoz. A szakács szekció vitafórumán kiemelt figyelmet kapott a tananyagfejlesztés. Többek között sok szó került arról, miként kellene az oktatásba beépíteni különböző allergiákkal küszködő vendégek igényét kielégítő ételkészítés ismereteit. Öröm volt részese lenni annak, ahogy a kollegák megnyíltak. A felvetett problémáikra, gondolataikra korrekt, segítőkész, egymást támogató válaszok születtek.

Ezen napon sokan mentek haza azzal a gondolattal, hogy nemcsak nagyon hasznos volt az együttlét, hanem felemelő érzést adott az összefogás erősödése is. Ennek búcsúzáskor többen hangot is adtak. 

Forrás: Vendég&Hotel Online

Forrás: VSZOE


Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub

Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub 

A Pannonia Golf & Country Club sikeresen zárta az idei szezont, ezért minden esély megvan arra, hogy Európa top 100 klubja közé kerüljön.
Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese

Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese 

A zalai Örvényesvölgy Fesztiválon újra egyedülálló koncertekkel és programokkal várják a közönséget.
Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban

Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban 

December 26-án nyit és utána a téli szünet minden napján várja a vendégeket a mátraszentistváni Sípark.
A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken

A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken 

A jazz és a soul francia királynője Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz, valamint a jazz és az r&b fúziójának nagyiskolája, a brooklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration Paloznakon lép fel először Magyarországon.
Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre

Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre 

Országszerte mintegy 100 korcsolyapálya lesz nyitva a téli szünetben, mindenhol a szezon legzsúfoltabb napjaira készülnek.
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?

Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval? 

A munkaadóval folytatott tárgyalási szituációk felkészülést igényelnek. Itt egy hasznos útmutató arról, miképp érdemes felkészülni és mire érdemes odafigyelni egy ilyen témájú tárgyalás során?
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban

Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban 

Betiltják a pirotechnikai eszközök használatát szilveszterkor az V. kerület egyes részein és egyedülálló szolidaritás két település között.
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág

Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág 

Divatikonokkal, fenntarthatósági programokkal és minden eddiginél több nemzetközi együttműködéssel ünnepel a 15. Budapest Central European Fashion Week (BCEFW).
Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd 

Az ünnepi díszkivilágítás december 20-tól 26-ig tart. Minden nap sötétedéstől látható a zöldben pompázó híd a világító berendezéseken elhelyezett speciális zöld fóliáknak köszönhetően.
Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában

Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában 

Felfedezések és meglepetések az elmúlt 20 év műkereskedelméből.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.