Először készül független, átfogó felmérés a magyarok sörfogyasztási szokásairól

A minőségi sörkultúra felmérése, a sörismeret és a fogyasztási szokások állnak a középpontjában annak a felmérésnek, amely fel kívánja térképezni a magyarok sörhöz való viszonyát. A kutatás a Beerselection.hu Ország Söre kampányával együtt fut, amiben 2016 után már másodszor Magyarország legkedveltebb kisüzemi sörére szavazhatnak a fogyasztók.

A Beerselection.hu és a Beerporn.hu újból keresi Magyarország legnépszerűbb kisüzemi sörét, és ha már a kedvenc sörükről szavaztatja meg a fogyasztókat, feltérképezi azok sörivási szokásait is. A szervezők felkeresték az ország legjobb kisüzemi sörfőzdéit, akik közül 26-an neveztek a megmérettetésre. A 26 résztvevőt arra kérték, nevezzék meg azt a maximum három sört, és az őket készítő főzdét, akik szerintük megérdemelnék az Ország Söre címet. Ily módon ebben az évben a főzdék maguk közül választották ki azt a hét sörkészítőt, amelyekre a közönség szavazhat, valamint a tavalyi győztes Szent András Sörfőzde is a mezőnyben van. A sörökre ezen az oldalon lehet szavazni, részletesebb leírást pedig a kampány médiapartnere, a Beerporn.hu itt közöl a versenyzőkről.

A szavazással párhuzamosan futó sörfogyasztási kérdőív itt érhető el, de a kedvenc sörre leadott szavazat után is továbbléphetnek a kérdésekhez az érdeklődők. A felmérés néhány perc alatt kitölthető, azok között pedig, akik ezt megteszik, többek között olyan értékes nyereményeket sorsolnak ki, mint kétszemélyes belépő a Thermal Beer SPA sörfürdőbe és a februári Indoor Sörfesztiválra, 10 ezer forint értékű törzskártya a Legfelsőbb Beeróságra, valamint a Beerselection és a Beerporn.hu által összeállított, különleges söröket tartalmazó ajándékcsomagok.

A felmérés eredményeit a szervezők részletes összefoglalóban hozzák majd nyilvánosságra, a fogyasztók által adott válaszokból kirajzolódó trendekről pedig nyomtatott kiadvány is megjelenik. A szavazás december 7-én zárul, a legnépszerűbb kisüzemi sört készítő sörfőzde terméke plakettet kap. Az Ország Söre díjátadó ünnepségére december 12-én kerül sor a Beerselection József körúti üzletében.

Forrás: Vendég és Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.