Jól megy a Zwack-nak

Jelentősen növelte értékesítéseit üzleti éve első negyedévében.

Jelentősen növelte az értékesítéseit a Zwack Unicum Nyrt. az áprilissal kezdődött üzleti éve első negyedévében, olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett jelentésben. 

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint a 6,345 milliárd forint bruttó árbevétel 44,8 százalékos növekedést, a 3,586 milliárd forint nettó (jövedéki adó és népegészségügyi termékadó nélküli) bevétel, 54,6 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest. 

 

A belföldi értékesítés nagyobb mértékben nőtt, mint az összforgalom, éves összevetésben 56 százalékkal emelkedett és majdnem ötödével haladta meg a 2 évvel korábbi azonos időszakét, amely még jóval a járvány előtt volt. A vendéglátóhelyek forgalmát tavaly tavasszal visszavetették a járványügyi korlátozások, ezzel együtt a Zwack bevétele is jelentősen csökkent, de a kiskereskedelmi értékesítést alig érintette a járvány - jegyezték meg a jelentésben. 
A fogyasztói igények május óta újra nőnek, ami a kiviteli adatokat is javította. A társaság export árbevétele 45,2 százalékos növekedéssel 438 millió forintra nőtt az üzleti év első negyedévében, a bővülés különösen a német és a román piacon jelentős. 
Az április-júniusi időszakban a Zwack működési eredménye 651 millió forint volt, ami 629 millió forinttal meghaladja az előző évit. 
Az adózott eredmény 571 millió forint lett, szemben a tavalyi első negyedév 32 millió forintos veszteségével. 
A ráfordítások közül legnagyobb mértékben, 46,8 százalékkal az egyéb működési ráfordítások bővültek, elérve a 953 millió forintot. Az emelkedést nagyrészt a marketingköltések okozták.  
    

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.