Red Dot Award az Opera Gin arculatáért

Brand and Communication kategóriában nyert Red Dotot az Opera Gin Budapest csomagolása, melyet a Graphasel Design Studio tervezett. Ezzel a független magyar kreatívcégkét egymást követő évben is Red Dot díjazott lett, hiszen tavaly a Dubicz Borászatnak tervezett címkéjükért kaptak elismerést.

Idén mutatkozott be a nagyközönségnek az Első Magyar Gin Manufaktúra. Opera Gin Budapest néven forgalomba hozott London Dry típusú kézműves ginjük sikerét nem kis részben az egyedi megjelenésüknek köszönhetik, ami a Graphasel Design Studio munkája.

Az Opera Gin a neoreneszánsz stílusú Magyar Állami Operaházról kapta a nevét, mely Budapest egyik ékköve az Andrássy úton. A ginfőzdét alapító Dámosy Bálint családja több generáció óta él az Operaház közvetlen szomszédságában. Az épületre néző konyhájukban végezték az első próbafőzéseket is. Az ikonikus épülethez való kötődés, valamint a gin ízvilágát adó tizenegy fűszer gazdagsága indokolta az alkotók tudatos döntését, hogy szakítottak a minimál dizájn alapelveivel és nem féltek a kézműves gin kultúra műfajára egyébként is jellemző túldíszítettségtől. Ahhoz természetesen már művészi stílusérzék kell, hogy a sok impulzusból egységes arculat képe formálódjon. Ennek az erőfeszítésnek a sikerét ismerték el a Red Dot ítészei is.

A címke fő motívumai három forrásból érkeznek, és sokszor a direkt megjelenítésen túl másodlagos jelentéstartalommal is bírnak. A márka eredettörténetét az Operaház egyes részletei, így például a világszerte ismert Szfinx szobor és a homlokzat egyéb díszítő elemei, a vízköpő és a korlátsor képviselik.Ezt egészítik ki a kisföldalatti vonalának motívumai, a Zsolnay féle csempék és a megállót jelző tábla képe. Harmadik irányként a ginkovács legfontosabb eszköze, a szeszfőző, egyfajta „lélekmelegítő gépezetként” jelenik meg a címkén. Ugyanakkor a szeszfőző tornyai az Operaház orgonáiként is értelmezhetők a grafikán, attól függően, hogy a szemlélő tekintete a címke melyik tematikus területéről téved rá. A lepárló felszálló ágának kerek betekintő ablakai a fuvolák hanglyukaival azonos elrendezésűek, a Szfinx valójában borókaágat morzsol, és a vízköpő fej pedig a főző kivezetőnyílását idézi. Ezek a kettős jelentéstartalmúmotívumok erősítik a grafika integritását. A Graphasel art direktora, Ördögh László, és vezető tervezője Szőke Péter virtuóz módon hozták egy tető alá a neobarokk, a szecessziós, a klasszicista, illetve az art nouveau, valamint a steampunk stílusjegyeit. A Graphasel így idén is Red Dot díjjal büszkélkedhet, ráadásul úgy, hogy tavaly is nyertek, a Dubicz Borászat megbízásából készített csomagolásdesignnal. A Red Dot Award hatvanöt éves múltra tekint vissza és a legrangosabb szakmai díjnak számít. Olyan cégek pályáztak ezért az elismerésért, mint az Apple vagy a Ferrari. Idén 8697 induló közül választotta ki a 24 tagú nemzetközi zsűri a tizenhét kategória legjobbjait.

A Graphasel Design Studio egy baráti szövetségből jött létre a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2003-ban. Az alapító Ördögh László és Drozsnyik Dávid mellett Szőke Péter is az alaptagok között volt, de ma már tizennégyen dolgoznak a csapatban. Több nemzetközi elismerés mellett 2013-ban az Aranyrajzszög Díjat nyerték el az év tervezőgrafikai stúdiója kategóriában. Olyan arculatok tervezése köthető hozzájuk, mint a Balassi Intézet, a WOW Hungary turisztikai brand, a Sugar Design Cukrászat, a Monyo Brewing, de a csapat munkája a budapesti Google iroda, a Goethe Institut kommunikációja és a 2017-es Fina vizes világbajnokság arculata is. Idén októberben a Design Hét Budapest programsorozat keretében bárki ellátogathat a budai stúdiójukba, ahol az Opera Gin Budapest arculatának megszületésébe is betekintést engednek, más érdekes munkáik mellett. Aki az arculaton túl a gin ízvilágára is kíváncsi, az az újpesti főzdébe menjen az alkalmanként megrendezett nyitott napokon, valamint az októberi Design Hét Budapesthez időzített eseményeken. Az első, kizárólag ginfőzésre létrejött kézműves manufaktúra már túl van a háromezredik palackon. A hazai és külföldi szakmai elismerések mellett az Opera Gin Budapest nemzetközi terjeszkedését is nagyban segítheti a Graphaselmost elnyert Red Dotja.

Forrás: Store Insider


Hamarosan Budapesten is nyílik egy Time Out Market

Hamarosan Budapesten is nyílik egy Time Out Market 

2025-ben megnyílhat az első olyan gasztronómiai és kultúrális központ, amely már a világ több nagyvárosában létezik.
Hová tart a világ? Már a méregdrága Dubai csokiban sem bízhat az ember

Hová tart a világ? Már a méregdrága Dubai csokiban sem bízhat az ember 

A baden-württembergi élelmiszer-ellenőrző hatóságok Dubai csokikat vizsgált meg, és arra jutottak, hogy azok nemkívánatos anyagokat tartalmaztak.
Magyar Bormarketing Ügynökség: év végi összegzés

Magyar Bormarketing Ügynökség: év végi összegzés  

A Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) mintegy 70 projektet valósított meg 9 országban a most búcsúzó esztendőben.
A hazai tulajdonú, Horeca-szegmensben jelen lévő cégcsoport idei eredményei

A hazai tulajdonú, Horeca-szegmensben jelen lévő cégcsoport idei eredményei 

A magyar tulajdonú cégcsoport éves gazdasági összefoglalója.
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése

Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése  

Rekordgyorsan, kevesebb mint 4 perc alatt kiszállított étel, egy millió forintos bevásárlás és közel ezer leadott rendelés egy felhasználótól: több rendhagyó eredmény is született 2024-ben a foodoránál.
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet

Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet 

Egy kisebb jéghegyet és 3 és fél tonnányi macskaalmot szállítottak ki az idén a futárok.
Kihirdették az idei év legjobb mézét

Kihirdették az idei év legjobb mézét 

Egy szolnoki akácméz lett idén a győztes befutó.
Gasztroworkshop Dunaszerdahelyen

Gasztroworkshop Dunaszerdahelyen 

December 10-én tartották a 4. Gasztroworkshop gasztronómiai fórumot a Csallóközben.
Kihirdették a 2024-es San Pellegrino Young Chef Award for South Europe győztesét

Kihirdették a 2024-es San Pellegrino Young Chef Award for South Europe győztesét  

Haiku ihletésű őzhús fogással nyert a fiatal séf.
Növekszik a halfogyasztás Magyarországon

Növekszik a halfogyasztás Magyarországon  

A METRO Gasztroakadémián rendezett eseményen hangsúlyozták a magyar halak kiváló minőségét, egészségügyi előnyeit és környezetbarát jellegét, valamint a hazai halászok fontos és áldozatos munkáját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.