Dubaji Gulfood: tizenhárom magyar kiállító

Az Agrármarketing Centrum 156 m2-es közösségi standdal,  egységes országarculattal, 13 magyar cég termékkínálatának bemutatásával vesz részt a seregszemlén., ahol 200 országból, több mint 5000 kiállító mutatja be kínálatát.

2019. február 21-én, csütörtökön zárul a Gulfood, a világ egyik legnagyobb, minden évben megrendezett élelmiszer-, italkereskedelmi és vendéglátói ipari szakkiállítása. A Dubai World Trade Centre-ben idén több mint 5000 kiállító mutatja be kínálatát a közel 200 országból érkező, 100 ezer főt meghaladó közönségnek.

A négynapos Gulfoodon neves nemzetközi márkák legújabb élelmiszer- és italtermékei és szolgáltatásai mutatkoznak be. Az résztvevők a multiknál tevékenykedő beszállítókkal, az új élelmiszer mintákkal és a legújabb kulináris trendekkel egyaránt megismerkedhetnek.

Ondré Péter az AMC ügyvezető igazgatója. az esemény kapcsán nyilatkozva elmondta: a Gulfood piacra lépési lehetőség a növekvő emirátusi piac felé és a teljes közel-keleti és ázsiai térségbe is, tehát nem csupán a Perzsa-öböl országait, hanem az Afrikától Indiáig terjedő térség valamennyi államát felöleli. Az üzletfejlesztés mellett a trendek, koncepciók, innovációk, valamint a kockázatok és veszélyek felmérésére is a Gulfood az egyik legjobb terep a világon.

A rendezvényen a kiállítók nyolc tematikus szektorban mutatják be kínálatukat: tejtermékek, italok, zsírok és olajok, gabonafélék és hüvelyesek, hús és baromfi, ütős márkák, a világ élelmiszerei és az egészséges wellness és mentes termékek. Utóbbi (egészséges és wellness, mentes) termékek szektorát tavaly indították, ami jól jelzi, hogy ez a termékkategória e térségben is egyre inkább terjed.

A Gulfood Konferencia kapcsán az AMC ügyvezető igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy az iparág elismert vezetőinek grémiumát sorakoztatják fel az Emirátusban, így az eseményen a legnagyobb tekintélynek örvendő szakértők vitatják meg az ágazat kérdéseit a közegészségtől egészen a legújabb élelmiszer-gyártási technológiákig.

A magyar kiállítók a talán leginkább slágerterméknek számító mézzel, valamint gabonából készült élelmiszerekkel, péksüteményekkel, tejtermékekkel és tejből készült áruféleségekkel, gyorsfagyasztott zöldségekkel és gyümölcsökkel, gyógynövényekből készült teákkal és kozmetikumokkal, táplálék kiegészítőkkel, hízott libából és kacsából, és emellett baromfikból készült élelmiszerekkel, különféle ital és fagylat porokkal és cukrászipari termékek előállításához szükséges alapanyagokkal, továbbá különféle szószókkal és tésztaféleségekkel mutatkoznak be a rendezvényen.

Az AMC ügyvezető igazgatója a szervezet közösségi standján bemutatott termékek kapcsán azt is elmondta, hogy az Emirátusokba exportált magyar élelemiszerek közül a legnagyobb volumenben kiszállított, értékesített termékek, az éves szinten mintegy 8-850 tonna eladott élelmiszer és ital mennyiség közel felét adják.

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.