Több mint félezer csapost képzett a Dreher nyáron

A sör minőségén túl a csapolás hangulatára, az elkészítés folyamatának legapróbb részleteire, a csapolt pohár látványára, esztétikájára is hangsúlyt fektető kezdeményezés révén már 550 vendéglátóhelyi alkalmazott emelte magasabb szintre csapolási tudományát és vált jóval elkötelezettebbé a minőségi sörcsapolás iránt.

Augusztus közepéig már több mint 250 magyarországi vendéglátóhelyen kaptak célzott oktatást az ott dolgozók, hogy elsajátíthassák a Dreher, a Kozel és a Pilsner Urquell csapolásának művészetét. A csapos szakértelmére és felkészültségére alapozó, a minőségi sörélményt előtérbe helyező, a világjárvány okozta leállás után újra elindított Csapolt Minőség Program összesen 83 települést ért el eddig. Ezek jó része az idegenforgalmi szempontból kiemeltnek számító balatoni régióban található, benne van a főváros is, és számos partner tevékenykedik kisebb községekben.

Ezzel összesen már 550-en végezték el azt a képzést, amelynek révén a frissen csapolt sör íze mellett annak felszolgálása, esztétikuma, az elkészítés különleges, ünnepélyes atmoszférája is szerves részévé válik a fogyasztói élménynek. „Egyre nagyobb nyitottságot tapasztalunk a 2017-ben elrajtolt, a sörözést minőségi élménnyé formáló kezdeményezés iránt, így nemcsak a képzésben részesülők táborának dinamikus szélesítése a célunk, hanem a minőségi sörcsapolás melletti elkötelezettség mélyítése is” – szögezte le Molnár Szabina, a Dreher Sörgyárak országos trade marketing vezetője.

A Dreher Sörgyárak csapolómestereinek tudását továbbadó program elméleti és gyakorlati oktatásból áll, miközben olyan technikai részletekbe is beavatják a résztvevőket, mint például a berendezések megfelelő karbantartása, tisztítása stb. „A Csapolt Minőség Program további előnye a folyamatosság: partnereink minden évben megkaphatják a szükséges oktatást a legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelő sörkezelésről” – tette hozzá Molnár Szabina. A szakember szerint a kezdeményezés a fogyasztókat is tudatosabbá teszi. Könnyebben meg tudják találni azokat a vendéglátóhelyeket, ahol minőségi sörélményben lehet részük, miközben azt is elsajátítják, hogy milyen elvárásuk lehet a sörözőkkel, vendéglátóegységekkel szemben.

A Dreher csapolással kapcsolatos kampányvideói itt és itt!

 





Forrás: Store Insider


Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.