Új gasztrohelyszín kombó Miskolcon

Megnyitotta kapuit Miskolc új gasztro- és rendezvényhelyszíne, a Creppy Palacsintaház.

A Creppy brand kitalálója, Oszlánczi Réka nemcsak Palacsintaházat nyitott, hanem mellette létrehozta a Creppy Centert is. Nem véletlen a nívós hely elnevezése, hiszen a franchise hálózattal is rendelkező cég olyan multifunkcionális élményközpontot hozott létre Miskolc szívében, ahol akár esküvőket vagy céges rendezvényeket is lehet szervezni. 

Creppy történet

14 éve nyitotta meg kapuit az első ilyen palcsintaház, mára a Creppy sikeres franchise márkává nőtte ki magát. Az innovatív étterem tulajdonosa ugyanis 2018-ban Las Vegasban bekerült a világ 12 legjobb feltörekvő franchise koncepciója közé, 2019-ben pedig megkapta a vendéglátó szakma egyik legnívósabb kitüntetését a Weidlich Pál Kereskedelmi és Vendéglátóipari Nívódíjat. Ugyancsak a tavalyi évben kezdte meg működését a cég első franchise étterme, Debrecenben, valamint hamarosan nyílik legújabb egysége is, ezúttal Gyulán.

Miskolci ünnepélyes megnyitó

A gasztrohely ünnepélyes átadóján, Veres Pál, Miskolc városának polgármestere a következőt mondta:  „Miskolc mindig is büszke volt azokra a vállalkozásokra, akik tevékenységükkel különlegeset és formabontót alkottak, emelve és népszerűsítve városunk sokszínűségét. A Creppy immár 14 éve megkerülhetetlen szereplője a helyi gasztronómiának, tevékenységükkel hozzájárulnak Miskolc elismertségének és vonzerejének növeléséhez. A most átadásra kerülő rendezvényterem nem csupán a palacsinta szerelmeseinek nyújt kulináris élvezeteket, hanem színtere lehet különböző eseményeknek, legyen az családi vagy céges rendezvény."

 A palacsinta élmény fokozódik

A több mint 60 féle minőségi étel között a gluténérzékenyek és a vegetáriánusok is találnak kedvükre való sós vagy édes ízvilágú fogásokat. A cég filozófiája szerint a palacsinta az egyik legjobban variálható köret, melyhez különleges ragukat, feltéteket párosítva szenzációs fogásokat lehet elkészíteni. 

Nyitva már a Creppy Center is

A high-tech berendezéssel felszerelt multifunkcionális komplexum, többek között akár 100 fős, nagyszabású eseményeknek is helyet adó rendezvényteremmel rendelkezik, valamint egyben oktató és üzemeltetési bázisként is működik majd. "A Creppy Center átadásával egy országos szinten is egyedülállónak számító multifunkcionális palacsintázó központ kezdi meg működését a város szívében. A komplexum továbbá cégünk franchise oktató és továbbképzési központjaként, és  főhadiszállásaként is funkcionálni fog. A kivételes hangulatú palacsinta terasz pedig a nyári rendezvényeknek ad majd otthont." – mondta el Oszlánczi Réka.

 

 

 

 

Forrás: PResston PR


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.