A Green Travel leállította az észak-ciprusi chartert, Antalyát ajánlanak helyette

A Green Travel augusztus 21-én a déli órákban a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe észak-ciprusi charterjáratukkal kapcsolatban:

"Kedves Kollégák, ezúton szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy a mai (2016.08.21.) TWI172/171 járatunk sikeresen menetrend szerint leszállt Budapesten és hazahozta az utasokat Észak-Ciprusról és Antalyából is, azonban Budapest-Antalya-Ercan vonatkozásban utasokat már nem szállít.

A járatot üzemeltető észak-ciprusi partnerünkkel sajnálatos módon haladéktalanul meg kellett szüntetni az együttműködésünket. Az utasokat a repülőtéren tájékoztattuk miszerint Észak-Ciprus helyett az alábbi alternatívát ajánlottuk fel: törökországi desztinációba tudnak elutazni 5 csillagos all inclusive szállodába vagy amennyiben ez nem megfelelő számukra, abban az esetben a teljes részvételi díjat visszafizetjük részükre.

Az észak-ciprusi partnerünkkel történt együttműködés felbontása érinti a jövőbeni foglalásokat is, melyről folyamatosan tájékoztatjuk a partnereinket. Jelen helyzetben a kialakult körülmények ismeretében a fenti intézkedést tartjuk a legbiztonságosabbnak, a továbbiakban is az utasok teljes körű kiszolgálása és biztonsága a legfontosabb számunkra. A kialakult helyzet egyedüli érintett desztinációja Észak-Ciprus. Antalyába közlekedő reggeli járatunk is menetrend szerint hazaérkezett és a tervezett menetrend szerint felszállt.

Irodánk ezután is mindent megtesz az utasokért, hogy a számukra legkedvezőbb alternatívát/kárpótlást kapják. Cégünk semmilyen likviditási problémával nem áll szemben. Működésünk zavartalan. Köszönjük megértéseteket és türelmeteket További információkkal hamarosan jelentkezünk."

Az iroda ügyvezetőjétől, Merdol Göktastól megtudtuk, hogy azért nem volt már érdemes folytatni az Antalyával kombinált járatot, mert az utasok fele a török riviérára utazott, így elesett az iroda az észak-ciprusi állami támogatástól. 


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.