Csúcsfoglaltság a fővárosi szálláshelyeken

A szokásosnál is zsúfoltabbak a fővárosi szálláshelyek, mivel a főszezoni forgalmat jelentősen megdobta, hogy a szokásos június helyett augusztus elejére csúszott a Forma 1, illetve most zajlanak a Maccabi Európai Játékok is.

Pontosabb adatok ugyan csak a rendezvények után lesznek, de a szállodák visszajelzései alapján nagyjából tele vannak - mondta lapunk megkeresésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodaszövetség elnöke, egyúttal a Continental csoport ügyvezetője. Szavai szerint a csoport szállodáiban - három és négycsillagos hotelekről lévén szó - már pénteken voltak olyan napok, amikorra már nem tudtak több vendéget fogadni, ez azonban esetükben a két rendezvénytől független, és inkább a főidénnyel és a házak profiljaival magyarázható.

Elmondása szerint mivel változott a Forma 1 futam időpontja, ezért ez is befolyásolja majd a későbbiekben az idegenforgalmi statisztikákat, illetve a fővárosi szálláshelyek átlagárával kapcsolatos adatokat is. Mivel a Maccabi Játékok amatőr kategóriás verseny, ezért a sportolók és családtagjaik pénztárcáján múlik, hogy hol szállnak meg, de a tapasztalatok szerint mindenféle kategóriában érkeztek foglalások. (A szakma egyébként mintegy 27 ezer vendégéjszakát vár a játékokra látogatók kapcsán - a szerk.)

Hivatalos statisztika híján csak becsülni lehet, hogy mekkora szeletet hasít ki a főváros idegenforgalmából az Airbnb, de a kereskedelmi szektor tippje szerint a mintegy 8-10 ezer e célra használt lakás nagy része is tele lehet.

A budapesti szállodák jellemzően kiemelt ajánlatokkal várják a nagyobb rendezvényeket, ahogyan az idén is, ezért várhatóan mintegy 20 százalékkal is megugorhat a rendezvények összecsúszása miatt az augusztusi átlagár - tette hozzá Flesch Tamás.

A háromcsillagos Benczúr Hotel például magasabb átlagárakkal készült a Maccabi Játékok idejére. Végül alacsonyabb, nagyjából 90 százalékos töltöttséggel, de magasabb bevétellel  sikerült lefedniük a kiemelt időszakot. Igaz, ez inkább főszezonnak és a Forma 1-re visszatérő vendégeinknek köszönhető, mivel a Maccabi sportolói vagy a hozzátartozóik nem igazán a mi a vendégkörünk - mondta lapunknak a Palik Csaba, a hotel értékesítési vezetője. Ő egyébként annak idején még az Ibusz munkatársaként a kezdetektől részt vett a futamok kapcsán a vendégforgalom kezelésében és a szakmai érdeklődés azóta is megmaradt. Tapasztalatai szerint egyre csökken az autóversenyhez köthető vendégforgalom, ami részben annak köszönhető, hogy az itteni és az európai árak kiegyenlítődtek, másrészt pedig a verseny iránti érdeklődés is megcsappant a kontinensen, ezért van egyre több ázsiai futam.

Egyébként épp a most, a Hungaroringen egyeztek meg abban a csapatok, hogy 21 helyett jövőre 22 futamos lesz az idény, ebből pedig egy új futamot Hollandiában, egyet pedig Vietnámban tartanak majd jövőre. További változás, hogy egy európai futam kikerül a versenynaptárból.

Számunkra a Forma 1-es futam ideje szintén teltházat jelent, elsősorban a csapatokkal kötött szerződéseknek köszönhetően - mondta lapunknak Szó Árpád, az ötcsillagos Kempinski Hotel Corvinus revenue menedzsere. A csoportfoglalások pedig mindig jó előre megérkeznek, majdhogynem már valamennyi jövő évi foglalás megvan. A Maccabi Játékokra a csapatfoglalások kevésbé jellemzőek a hotelben, az egyéni vendégekről pedig kevésbé tudható, ha emiatt érkeztek. Elmondása szerint mivel ez egyébként is teltházas időszak, ezért az egyébként foglaltságtól függő flexibilis árazás miatt most kiemelt árakkal dolgoznak.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.