Összefogtak az ifjú turisztikai menedzserek

Magyarország turizmusának innovatív alakítását és gyors fejlődésének elősegítését tűzte ki célul az elsősorban 45 évesnél fiatalabb szakembereket tömörítő Turisztikai Managerek Szövetsége, amely több mint száz fő részvételével hétfő este megtartotta alakuló ülését a Hilton Budapest Hotelben.

Az egy évvel ezelőtt alakult szervezet elnöke, Polgár Tibor, a Balatontourist Zrt. vezérigazgatója bevezetőjében így fogalmazta meg céljaikat:

„A szövetséget azért hoztuk létre, hogy összegyűjtsük a fiatal, 45 év alatti tehetséges szakembereket, fontos networking lehetőséget biztosítsunk számukra, képviseljük érdekeiket és a legmagasabb szintű tudásbázist nyújtsuk részükre. Fontosnak tartjuk az utánpótlás kérdését, melyet tudatosan menedzselt karrierépítési programok létrehozásával és meghatározó vállalatok bevonásával kívánunk megvalósítani, kiugrási és fejlődési lehetőséget biztosítva a tehetséges fiatalok részére.”

 

 

A szövetség az Együtt, Veled, Érted a jövő turizmusáért! szlogen jegyében kíván működni.

A TMSZ elnökségében Polgár Tibor elnök mellett Hegedűs Attila alelnök (BDO Magyarország kft.) és Takács Péter alelnök (Malév Air Tours) kapott helyet. A főtitkári feladatokat Fáska Gábor (Opera Garden Hotel) látja el.

A szövetségben a szakmai munka négy tagozatban folyik. Első ránézésre a szállodai tagozat, melyet Szabó Mihály (Gingko Sas Hotel, Hódmezővásárhely) vezet, a legnépesebb. Az utazási irodai tagozatot Takács Péter vezeti, Selmeczi Vilmos (Waldorf Catering) irányítja a gasztronómia-vendéglátás tagozat munkáját. Van sport tagozat is, Horváth Gábor kajakozó világbajnok vezetésével.

A rendezvénynek otthont adó szálloda képviseletében Deák Imre, a Danubius Hotels Nyrt. vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy különösen olyan időkben szükséges az összefogás a szakmában, mint most, amikor minden változik körülöttünk.

Polgár Tibor elmondta, hogy 45 évben határozták meg a szövetségben a korhatárt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel támogató tagnak várnak mindenkit, aki kortól függetlenül egyetért a céljaikkal. Egyébként hosszú távra terveznek, „40-45 évünk van még a szakmában” – hangsúlyozta.

Együttműködést terveznek egyébként minden szakmai szervezetettel, az MSZÉSZ-től a MUISZ-on át MKIK-ig.

Ezután az egyes tagozatok vezetői számoltak be terveikről. Szabó Mihály kiemelte, hogy egy hónap múlva szakmai napot rendeznek aktuális kérdésekről, ezek közé tartozik például az áfa, az ifa, a turizmus törvény és az új kongresszusi központ kérdése. A rendezvényen beszédet mond majd a Best Western szállodalánc régiós vezérigazgatója is.

Takács Péter azt hangsúlyozta, hogy a be- és kiutaztatás aktuális kérdéseivel egyaránt foglalkozni kívánnak, kiemelt figyelemmel fordítva a folyamatosan átalakuló online piacra.

Selmeczi Vilmos arra hívta fel a tagság figyelmét, hogy merjenek formabontók és trendik lenni. A hatékony lobbizást jelölte meg a tagozat egyik legfontosabb feladataként, de üzemeltetési kérdésekkel és a vendégszeretet újrafogalmazásával is foglalkozni kívánnak. Október 4-én a Baldaszti Bisztróban aktuális kérdéseket járnak majd körül a hazai gasztronómia néhány sikeres képviselője (Segal Viktor, Biró Lajos, Gerendai Károly) részvételével.

„A Sport tagozat fő célja, hogy a sport és a turizmus elválaszthatatlan kapcsolatát bemutassák. Olyan ága ez turizmusunknak, amely jelentős potenciállal bír. Gondoljunk csak a Forma-1 re, a műrepülő vagy Triatlon világbajnokságra, vagy a szegedi kajak-kenu világversenyekre, az edzőtáborokra. E terület hazánk sportban elfoglalt szerepének, nemzetközi megítélésünknek köszönhetően erős lehet a jövőben, ehhez megfelelő koncepció, szakemberek és összefogás szükséges” – emelte ki Horváth Gábor.

Horváth Gábor azt is elmondta, hogy immár második alkalommal rendezik meg Telkiben a Globall Football Park & Sporthotel által alapított éves jótékonysági turisztikai kispályás labdarúgó tornát, ezúttal a Turisztikai Managerek Szövetségének szervezésében.

Az idén az ország egész területéről 57 férfi csapat, vagyis közel 600 fő jelentkezett a küzdelmekre. A rendezvény fővédnöke Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke. A nevezési díjak egy részét az SOS Gyermekfalvak alapítvány támogatására fordítják. Az ősszel rendeznek még egy Turizmus Regatta elnevezésű vitorlásversenyt is Balatonfüreden, amelynek nevezési díjából szintén az SOS Gyermekfalvakat támogatják.

Azt est hivatalos részének lezárásaként, a networking megkezdése előtt Niklai Ákos, a szeptember eleje óta új nevet használó Magyar Szállodai és Éttermi Szövetség (MSZÉSZ) tiszteletbeli elnöke osztotta meg gondolatait az egybegyűlt fiatal szakemberekkel.

Niklai tolmácsolta az MSZÉSZ üdvözletét, majd a nyelvtudás, a nyitottság és az élet végéig tartó tanulás fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Végezetül arra kért mindenkit, osszák meg gondolataikat az idősebb, tapasztaltabb kollégákkal, mindenki hasznára!

Bővebb információk az új szakmai szervezetről a www.tmsz.eu oldalon olvashatók.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.