W-nyitás az Egyesült Arab Emírségben

A világ vezető szállodalánca, a Mariott bejelentette, hogy megnyitja az első W Hotelt az Egyesült Arab Emírségek legészakibb emírségében, Ras Al Khaimah-ban.  A kristálytiszta, hosszú homokos tengerpartjairól híres Al-Marjan sziget eddig is a turisztikai befektetések kiemelt célpontja volt, ám a W Hotel igazi különlegességnek ígérkezik a luxusszállodák sorában.

Az Al Marjan-sziget az Emírségek egyik kedvelt üdülőhelye, ahol 23 km hosszú vízfelület, háttérben az Arab-félszigettel és a Jais-hegységgel gondoskodik a felejthetetlen nyaralási élményekről. Ebben a csodás környezetben nyílik meg a Mariott International ikonikus márkája, a W Hotel, amely a Dalands Holdinggal együttműködve 2027 elejétől várja majd a kényeztető és prémium szolgáltatásokat kereső vendégeket.

 

A merész designjáról híres W Hotel mind a 300 szobája és lakosztálya tengerparti kilátást ígér, emellett a szállodában olyan különleges terek is helyett kapnak, mint a WET terasz, a W Lounge, az AWAY Spa, FIT fitneszközpont, valamint három étterem és üzlethelyiség.

Abdulla Al Abdouli, a Marjan vezérigazgatója elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy a Mariott immár a második vendéglátóipari komplexumát, de az első W Hotelét nyitja meg az Al Marjan-szigeten. Ezzel nemcsak a régió turisztikai, hanem a befektetői vonzerejét is tovább tudjuk erősíteni a nemzetközi piacon."

„Izgatottan várjuk a Dalands Holdinggal való együttműködést és hogy a W Hotel egyedülálló energiáját és dinamikus dizájnját elhozzuk az Al Marjan-szigetre", tette hozzá Saahil Lalit, a Marriott International Közel-Keletért felelős fejlesztési alelnöke. 

Forrás: AVIAREPS / Turizmus Online


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.