hirdetés
hirdetés

A járvány ellenére nőtt az utasok száma ezen a kisvasúton

Felemás esztendőn vannak túl az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csökkent, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) viszont növekedett az utasok száma, a 2019-es esztendőhöz viszonyítva. A LÁEV szerelvényein több mint 152 ezren utaztak, a PÁEV-nél pedig meghaladta a 43 ezret a jegyet váltók száma. Ez utóbbi mintegy hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.



A koronavírus járvány miatt tavasszal csaknem két hónapon keresztül nem közlekedtek a vonatok egyik kisvasút vonalán sem, majd májustól is csak csökkentett kínálattal, fokozatosan indult újra a menetrend szerinti forgalom. A LÁEV-nél ez behozhatatlan kiesést okozott, viszont a PÁEV-nél a nyári hónapok megnövekedett forgalma pozitívra fordította az utasszám mérlegét. A kieső időszakban több, előzetesen tervezett program – például a LÁEV 100 éves fennállására tervezett eseménysorozat – is elmaradt, mint ahogyan nem tartották meg télen a Diósgyőri Mikulásvonat elnevezésű rendezvényt sem, amin általában több mint 20 ezren szoktak részt venni. Népszerű program volt viszont ősszel a Vadászkürt Expressz, valamint a Szarvasbőgés-hallgató vonatozás.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút 2019-ben megkezdett átfogó korszerűsítése az ütemterv szerint idén tavasszal a pályafelújítás szakaszába lép, ami jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd. Az utasforgalmi és üzemi terek megújítása érinti Miskolc-Dorottya utca állomás felvételi épületét, Diósgyőr-Majláth forgalmi telepet, a lillafüredi Ökoturisztikai Központot, illetve a garadnai végállomást is, melyeket várhatóan márciusban vehet birtokba az utazóközönség és a kisvasút személyzete.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

kapcsolódó cikkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai