A Tisza-tó leuralja a MÁV kerékpárjegy értékesítéseit

Idén az első fél évben 10 százalékkal, több mint 210 ezerre nőtt a vasúttársaság által értékesített kerékpárjegyek száma, az ebből származó nettó árbevétel pedig mintegy 7 százalékkal emelkedett. A számok azt mutatják, hogy az utasok körében egyre népszerűbb a vasúti kerékpárszállítás - tudtuk meg kedden a vasúttársaságtól.

A kerékpáros túrajegyekből közel 16 százalékkal, e kategórián belül a Tisza-tóhoz 22, a Balatonhoz 15, a Fertő tóhoz 4 százalékkal vásároltak többet idén az első félévben a múlt év azonos időszakához képest. A vasúttársaság által értékesített kerékpárjegyek száma az év első hat hónapjában 10 százalékkal, több mint 210 ezerre nőtt, a nettó árbevétel pedig közel 7 százalékkal emelkedett.

Van egyszer a túrajegy. A kerékpáros túrajeggyel nemcsak a tavakhoz lehet elvinni biciklit, hanem a tó körüli állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A túrajegy ugyanis az érvénytartamon belül korlátlan számú kerékpárszállítást biztosít. Az utasnak természetesen rendelkeznie kell megfelelő menetjeggyel, és – a vonat típusától függően – adott esetben kerékpárhelyjeggyel is. A túrajeggyel ellentétben a „klasszikus” kerékpárjegyet egy adott viszonylatra lehet megvásárolni, és a jegy ára a tervezett út hosszától függ.

Alapszabály, hogy kerékpár szinte minden vonaton szállítható, azaz a személy- és gyorsvonatokon, illetve egyre több InterCity vonaton is, de csak a jármű névleges befogadóképességének mértékéig. Ha egy vonaton nincs külön kerékpárszállító kocsi vagy arra kialakított tér, akkor – amennyiben a vonaton nem tiltott a kerékpárok szállítása – a vonat első és utolsó 2. osztályú kocsijának a vonat végei felé eső előtereiben helyezhető el a kerékpár, úgy, hogy az utasok közlekedését ne akadályozza. A vasúttársaság arra kéri utasait, hogy – amennyire lehetséges – próbálják időben megtervezni utazásukat. Előzetes kerékpáros helyfoglalással ugyanis a kellemetlenségek megelőzhetők.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.