Budapest, a belgrádi vonzáskörzet

Malév kidőlése után több mint két évvel ismét el lehet jutni repülővel Belgrádba. A nyári menetrendben a JAT-utód Air Serbia járata naponta berreg majd a szerb és a magyar főváros között. A járat története 1937-ben az Aeroputtal kezdődött, majd a jugoszláv JAT 1992-ben felfüggesztette. Így tett a Malév is sajátjával, melyet 2009. december 14-n indított újra. Élt kb 2 és fél évet, és elsősorban az átszállókra gyúrt.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bár az Air Serbia járata már vasárnap óta közlekedik, a hivatalos hacacáréra nagykövetestül és sajtóstul csak kedden került sor. Az ünnepélyes járatnyitóra az útvonalat repülő ATR 72-esen az eseményen megjelent magyar újságírók többszöröse érkezett Szerbiából. Vagy csak kevesen értek rá a hazaiak közül, vagy sokakban nem tudatosult még, mit is jelent ez a napi járat a 49 százalékban Etihad-tulajdon Air Serbia-tól. 

Azt, hogy a Malév kimúlásával fordult a kocka, Budapest és környéke – Dél-Magyarországról nem is beszélve vált Belgrád vonzáskörzetévé, csúnya szóval catchment area-jává. Ennek bizonyítékaként Slobodan Stamenkovic, a légitársaság értékesítési és marketingigazgatója tucatnyi úticélt – Tel Aviv, Bejrút, Larnaka, Podgorica, Szkopje, Tivat, görög és nyugat-európai repterek – sorolt fel, ahova a Nikola Tesla reptéren keresztül kínálnak átszállást a szerbek. Nem beszélve a magát az európai légi piacba egyre jobban bevásárló Etihad bázisáról, Abu Dzabiról, melyen keresztül még több helyre lehet majd eljutni. Persze ez már két átszállás, amit esetleg kedvezményes árakkal lehet vonzóbbá tenni például a Qatar Airways vagy Emirates ellenében, hogy nem mulasszuk el megemlíteni az Öböl másik két nagyágyúját.

Tehát, átszállás rulez, de azért a point-to-point azaz közvetlenül Belgrádba repülő foglalások is ígéretesen alakulnak – biztatott Stamenkovic. Ezt megerősítette Tóth Attila, az Air Serbia hazai képviselete, az Aviareps vezetője is. Tóth a CSA kicsivel hosszabb prágai járatát hozta példaként, ahol a napi üzleti utasforgalom van annyira jelentős, hogy képesek a vállalatok akár a 100 ezer forintos menettérti viteldíjat is megtéríteni, mint hogy a dolgozójuk kocsival zötykölődjön órákat. Autópálya persze Belgrádba is van, a menetidő sem olyan hosszú, de a hátáron lehet fennakadás. A vonatról viszont inkább ne is beszéljünk! A vasút némi túlzással a délszláv államokba – ideértve Szlovéniát is – még mindig nem alternatíva.

A belgrádi útvonalon mostantól bőséges kapacitás áll rendelkezésre, ha ideszámítjuk a fehérorosz Belavia Minszk- Budapest-Belgrád járatát.  Érdeklődésünkre Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a Belavia marad Budapest és Belgrád közt. Az Air Serbia-nak pedig nincs mitől tartani, mivel a fehérorosz madáron zömében hazai erők utaznak, magyarok csak elvétve veszik igénybe a kérdéses szakaszon.

Az Air Serbia járata hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap 1825-kor indul Belgrádból és 1940-re száll le a Ferihegyen, vissza 2045-kor száll fel és bő egy óra múlva érkezik. A keddi, csütörtöki és szombati járatok pedig Belgrából reggel 0745-kor indulnak, 0900-kor érkeznek, majd 1005-kor repülnek vissza.


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.