Csak szerdán szavaznak róla, de vehetjük már ma készpénznek

A Fővárosi Közgyűlés november 29-én szavaz arról a javaslatról, aminek értelmében négy kerületben is változhat a parkolási rend. A javaslatot ugyan Karácsony Gergely főpolgármester nyújtotta be, azonban a kerületi önkormányzatok kérték tőle a változtatást annak érdekében, hogy újabb területeket vonjanak fizetős parkolási övezetekbe.

A javaslat indoklásában szerepel, hogy az elmúlt időszakban az egyes kerületi önkormányzatoktól érkezett, a parkolási övezetekkel kapcsolatos javaslatok átvezetése érdekében nyújtották be a javaslatot.

 

Az övezetek bővítését érintő kérelmek telítettségi vizsgálattal alátámasztottak. A zónák közti átsorolásokat pedig a kerületek által a parkolásüzemeltetés során szerzett tapasztalatok indokolják.

Az alábbi módosításokat tartalmazza a javaslat:

  • a IX. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Vágóhíd utca – Üllői út – Könyves Kálmán Körút – Soroksári út által határolt területtel,
  • a XI. kerületben az Őrmezői térség „D” várakozási övezetből „C” övezetbe kerül a várakozási idő 3 órában történő maximalizálása érdekében. Továbbá a Hegyalja út – Budaörsi út – Zólyom köz – Zólyomi út – Radvány utca – Breznó köz által határolt terület, beleértve a határoló utakat is, továbbá a Nedecvár utca, Breznó köz és a Muskotály utca teljes hossza bevonásra kerül „C” várakozási övezetbe,
  • a XII. kerületi 9814/9 hrsz.-ú ingatlan (Istenhegyi út – Németvölgyi út találkozásánál) átsorolásra kerül „B” várakozási övezetből „A” övezetbe,
  • a XIV. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Csömöri út – Rákospatak u. – Vezér u. – Egressy út – Lőcsei út – Szugló u. – Fűrész u. – Bosnyák u. – Lőcsei út – Csömöri út által határolt területtel, valamint az Örs vezér tér 11–20. mögötti területet bevonják a várakozási övezetbe.

Forrás: Fővárosi Közgyűlés / index.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.