Cseh utazási platformba fektetett az Euroventures

A Daytrip cseh privátsofőr-szolgáltatási platform 6,1 millió eurós befektetést kapott a budapesti székhelyű kockázati tőkebefektető Euroventurestől, illetve részt vettek benne meglévő befektetői, a J&T Ventures, a Nation 1 VC, és a Pale Fire Capital is - közölte az Euroventures az MTI-vel kedden.

A Daytrip nemzetközi platformján keresztül utazók városok közti privátsofőr-szolgáltatást tudnak foglalni a világ 85 országában, hat kontinensen. Az Euroventures befektetésének célja, hogy a járvány lecsengésével a vállalat visszakerüljön eddigi növekedési pályájára - mondta Tóth Zoltán, az Euroventures partnere. Mint írták, a pandémia ellenére az emberek világszerte továbbra is szeretnének utazni, eközben jobban előtérbe került a biztonság kérdése. A Daytrip által kínált professzionális sofőrszolgáltatás, ahol mind az autókat, mind a hivatásos sofőröket szigorú kritériumok alapján választják ki, garantálja nemcsak a biztonságot, hanem a helyismeretet és az utazási élmény elmélyítését. Ezek a tényezők, illetve a nemzetközi platform megbízhatósága a Daytrip sikerének kulcsa - közölték.

A 2015-ben alapított Daytrip eleinte a tengerentúlról Európába érkező utasok számára kínálta szolgáltatását, majd rövidesen kiterjesztette működését a többi kontinens országaira is. Alapítása óta a szolgáltatást több mint 300 ezer utazó használta. A pandémia lelassította a vállalkozás növekedését, miközben új lehetőségeket is teremtett: elindították új weboldalukat és a sofőröknek kifejlesztett applikációjukat, közben folytatták a nemzetközi hálózat kiépítését. Ezen kívül sikeresen tesztelték új "telekocsi" terméküket Olaszországban és Mexikóban, felkészültek ennek idei nemzetközi bevezetésére. A Daytrip készen áll a következő utazási szezonra - közölték.

Az Euroventures a kelet- és közép-európai régió egyik legrégebben működő, független és vezető kockázati tőke alapkezelője, amely forrásait a régió innovatív és gyorsan növekvő vállalkozásaiba helyezi ki budapesti irodáján keresztül immár 30 éve. Az eddigi 4 sikeres alap után létrehozott 47 millió eurós Euroventures V Technology and Growth Fund 2-8 millió euró közötti befektetéseket valósít meg, amellyel globális piaci lehetőségekkel rendelkező technológiai vállalkozásokat támogat.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.