Durva büntetést szabtak ki a Ryanairre

A Ryanairnek be kell fizetnie a 2020 áprilisában kiszabott 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot, miután a bíróság másodfokon is visszautasította a légitársaság döntéssel szemben benyújtott keresetét, közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala.

A közlemény kitért arra is, hogy az ír diszkont légitársaság a 2020. február 18-i Budapest-Gran Canaria járatának késése során nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének, ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, amiért a fővárosi kormányhivatal 200 millió forintos bírságot szabott ki.

Budapest Főváros Kormányhivatala 2022 júniusában egy másik ügyben is vizsgálatot indított a légitársasággal szemben, miután az utasokra hárította át a kormány által tavaly kivetett extraprofit-különadót. A fogyasztóvédelmi hatóság megállapította, hogy a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, emiatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

Az Igazságügyi Minisztérium április 5-én azt közölte, hogy a Fővárosi Törvényszéket követően a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a légitársaságnak meg kell fizetnie a kiszabott 300 millió forintos bírságot.
Ez utóbbira reagálva a Ryanair az MTI-nek küldött pénteki közleményében sajnálatát fejezte ki a döntés miatt, de hozzátették: "a döntésnek nincs különösebb jelentősége, mivel a kormány már felváltotta az extraprofitadót egy másik adónemmel, az ökoadóval". Hangsúlyozták, az ökoadó miatt nyolc budapesti járatukat törölték a 2022-es téli menetrendben és hét útvonal esetében csökkentették a járatsűrűséget.
A légitársaságokra kivetett extraprofit-adó 2022 júliusában lépett hatályba. Az adó mértéke az Európai Unióba és néhány más európai országba utasonként 3900 forintnyi összeg volt, míg az unión kívüli járatok esetében 9750 forint. A jogszabály 2023 eleji módosítása után az adóterhet a repülőgépek károsanyag-kibocsátása alapján szabják ki.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.