Elrepült a WIZZ 2,5 milliomodik utasa Debrecenből

2012-ben szállt fel az ultrafapados légitársaság első, London-Lutonba tartó járata a debreceni légikikötőből, majd 2015-ben a debreceni bázisát is megnyitotta a légitársaság. A régióból elérhetővé vált többek között Brüsszel, Burgasz, Eindhoven, Korfu, Lárnaka, London-Luton, Palma de Mallorca, Párizs és Tel-Aviv is az utóbbi tíz év során.

Mint jelezték, erős idei első félévet és nyarat zárt a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, amelyben nagy szerepet játszottak a légitársaság júniusban induló szezonális és charter járatai. A légitársaságr az idei csúcsszezonban három nyaralójáratot üzemeltetett a városból: a törökországi Antalyába, a görögországi Korfura és a bulgáriai Burgaszba. A nyaralójáratok közül Korfura heti egy járatot indítottak Debrecenből, míg Antalyába kettőt, Burgaszba pedig hármat. A nyári időszakban szintén kiemelkedően népszerűek voltak az izraeli Tel-Avivba és a ciprusi Lárnakára repülő járatok is, amelyek egész évben közlekednek.

 

„A repülőtéren megvalósuló fejlesztések célja, hogy a jövőben a Debrecenből üzemelő légitársaságok, valamint az innen induló és ide érkező utasok számára növelni tudjuk szolgáltatásaink színvonalát, melyben az infrastruktúra jelentős szerepet játszik”, mondta Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője.

„Mindkét fél számára ösztönző az együttműködés, és motiváltak vagyunk, hogy többféle úti célt biztosítsunk elérhető áron nem csak Budapestről, de Debrecenből is az utasaink számára”, mondta Trubek Zsuzsa, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.

Forrás: Wizz Air / Red Lemon


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.