Felújítja Boeing 737-800-asai kabinját a KLM

A holland királyi légitársaság megkezdte 14 darab Boeing 737-800-as kabinjának teljes felújítását, az Economy mellett a Business osztály is megújul. A főleg európai, így budapesti járatokon is használt géptípus fedélzete kényelmesebb lesz az utasok számára, és a súlycsökkenés miatt a fogyasztás, valamint a károsanyag-kibocsátás is csökken. A munkálatok 2022 márciusáig tartanak, az első felújított belsőjű gép már forgalomba állt - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Kényelmes, könnyű ülések

Az üzleti és turista osztályon alkalmazandó új ülések ergonomikus kialakításúak, nagyobb kényelmet és lábteret biztosítanak a korábbihoz képest, a szövet borítás legnagyobb részt újrahasznosított bőrből készült. Az ülések átlagosan 20 százalékkal könnyebbek, mint a régiek, ennek köszönhetően 700 kilogrammal alacsonyabb a repülőgép súlya.

Az átalakítással éves szinten minden repülőgép 58 tonnával kevesebb kerozint fogyaszt majd, és 184 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát majd ki. A teljes flottára vetítve ez 812 tonna kerozin megtakarítását és 2576 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátását jelenti évente.


Stílusos és kényelmes

Minden felújított kabinnal rendelkező Boeing 737-800-ason elérhetővé válik a fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás is, amelyhez a KLM ingyenesen elérhető Portal oldalán keresztül lehet hozzáférést vásárolni. Az utasok minden esetben félórás, üzenetváltásra használható ingyenes adatcsomagot kapnak, további internetezéshez kétfajta előfizetés választható. Az új ülésekhez saját USB-port is tartozik, amelyeken keresztül a hordozható eszközöket lehet tölteni repülés közben.

A fej fölötti csomagtárolók is megújulnak, egyszerre biztosítanak nagyobb teret a kabinban és több helyet a kézipoggyászoknak. A hangulatvilágítást LED-esre cserélik a szakemberek, amelynek köszönhetően a fényviszonyokat a napszaknak megfelelően lehet állítani, így reggel frissítő, este nyugtató hatás érhető el a használatával.

„A KLM még nagyobb kényelmet és stílusosabb utazási körülményeket akar biztosítani utasainak az európai járatokon. Mindemelett továbbra is kiemelten fontos a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a fenntarthatóság, ezért a KLM továbbra is jelentős forrásokat biztosít ezen célokra. Így nem csak az utasaink elvárásainak leszünk képesek megfelelni, de a válságból is erősebben jöhetünk ki” – mondta Boet Kreiken, a KLM utasélményért felelős alelnöke.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.