Felújított gyorsvonati kocsik - komfortosabb utazás

„Elkezdődött és az elkövetkező években folyamatos lesz a gyorsvonatokban közlekedő kocsik felújítása, hogy ezáltal is komfortosabb utazási körülményeket biztosítson a MÁV-START az utasainak. A korszerűsítésen átesett járművekkel – többek között – a budapesti, miskolci, sátoraljaújhelyi, nyíregyházi, debreceni, záhonyi, szolnoki, békéscsabai, ceglédi, kecskeméti és szegedi utasok találkozhatnak. Idén és jövőre összesen háromszáz kocsi felújítása várható.” – mondta el Ungvári Csaba a vasúttársaság vezérigazgatója.

Folytatja a MÁV-START a tavaly elkezdett járműfelújítási programját, amelyet a 2012-es utaselégedettségi felmérés eredményeit is figyelembe véve indított el. A komfortosabb utazási körülmények biztosítása érdekében a megvalósítás már hónapok óta folyamatos, először az elővárosi kocsik korszerűsítését kezdte el a vasúttársaság, majd a gyorsvonati járművek felújítása indul el. Minderre az érintett kocsik átlagéletkora (39-40 év) és a napi 2600-2700 vonat kiállításához szükséges, feszített mértékű járműkihasználtság miatt van szükség.

A jelenlegi felújítások a már elhasználtabb, de várhatóan még évekig igénybe vehető gyorsvonati kocsikat érintik, mind az első-, mind a másodosztályú, illetve mind a termes, mind pedig a fülkés járművek esetében. Megújulnak a belső terek, cserélik a padlóburkolatokat, az ülések az InetCity-kocsiknál megszokott, kopásálló ülésszövetet, a teljes belső tér pedig az új színvilágnak megfelelő festést kap. Az ablakkeretek és az ablakok szigetelését javítják, valamint az üvegeket speciális hővédőfóliával is bevonják a szakemberek, továbbá a fűtési rendszerek légcsatornái is felújításra kerülnek. Az utazási komfortérzet növelését szolgálja a kisasztalok cseréje és a hosszú tükrök beépítése is. A rongálások mielőbbi és minél kevesebb költséget felemésztő helyreállítása érdekében a belső falakat és a külső kocsifelületet is antigraffiti réteggel látják el a műhelyekben.

A felújított, gyorsvonati kocsikkal a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely/Nyíregyháza, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalon, illetve a főváros, Cegléd, Kecskemét és Szeged között közlekedő vonatokban találkozhatnak az utazók.

A korszerűsítéseket a szakemberek folyamatosan végzik a MÁV-GÉPÉSZET telephelyein. A vasúttársaság a tervei alapján 2013-ban és 2014-ben összesen háromszáz járművet újít fel, amelynek eredményeként folyamatosan javuló minőséggel áll az utasok rendelkezésére.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.