Egy új repülő 210 perc alatt szelné át az Atlanti-óceánt

A Virgin és egy Boom nevű startup vállvetve próbálják feltámasztani hamvaiból a Concorde „szellemiségét”.

Az élmény, hogy egy nap alatt átszelhetjük az Atlanti-óceánt és a repülésből fakadó látvány sok ember számára még mindig lenyűgöző, egyes időhiányos (avagy jól szituált) utazók számára viszont mindez egyszerűen már nem elég.

Prémium első osztályú szalonok ide vagy oda, a mai a járatok 8 órás repülési ideje még a legsikkesebb bárban eltöltve is idegőrlőnek számít.

A világ unatkozó, interkontinentális multimilliomosainak szerencséjére Richard Branson, a Virgin szupergazdag alapítója a Boom nevű repülőgépgyártó startuppal karöltve olyan sugárhajtású gépet tervez létrehozni, amely  három és fél óra alatt képes letudni a New York és London közötti távolságot.

A repülőt „Boomnak” kívánják elnevezni, ami találó.


Amikor ugyanis egy repülőgép eléri, majd átlépi a hangsebességet, kúp alakú lökéshullámot hoz létre maga körül; a kúp előtt csend honol, és amikor az alakzat eléri a hallgatók fülét, nagyon erős hang keletkezik a hallószervük tájékán.

Az első nagy szuperszonikus utasszállító a Concorde volt, ám az 1969. március 2-án ejtett, első tesztrepülésén akkora lármát csapott, hogy később már csak olyan útvonalakon engedték repülni, ahol nem zavarta az embereket.

A járművet aztán 2003-ban nyugdíjazták, és azóta még nem is pótolták semmivel.

A hangrobbanás leküzdéséhez újraindított X-Plane program keretében a NASA már a rajta van egy csendes-szuperszonikus koncepció kidolgozásán, ám ez még csak kísérleti program, amelynek előnyeit a legjobb esetben is csak évek múlva élvezhetik a vastagabb pénztárcájú utasok.

A denveri székhelyű Boom 40 férőhelyes repülője a Concorde-ot némileg „túlszárnyalva” nagyjából 2700 kilométer per órás sebességgel és körülbelül 18 kilométer magasan hasítaná keresztül a fellegeket. A jegyárért 5000 dollárt kellene kipengetni, az utazás pedig 204 percet venne igénybe.

Tokióból San Franciscóba 6500 zöldhasú fejében kevesebb, mint 5 óra lehetne eljutni, a Los Angeles és Sidney közötti 6 órás utazás pedig 7000 dollárba kerülne.

Ha valamikor sikerül megalkotni a repülőt, ismét megindulhatnának a szupergyors kereskedelmi járatok.

A száguldó közlekedési eszköz ugyanakkor a túlnyomó többség hétköznapjait bizonyosan nem fogja számottevően átstrukturálni.

Forrás: GyártásTrend

Forrás: Popular Science


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.