Határon átnyúló kerékpárkölcsönző rendszer indult el Tatán

Átadták Tatán szerdán a KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszert, amelynek járműveit öt szlovák és négy magyar településen lehet használni. Egyidejűleg átadták a Bringapark Program részeként az ország legnagyobb kerékpáros pumptrack pályáját.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadás alkalmából elmondta: a most átadott fejlesztések a minőségi kikapcsolódást szolgálják, egyrészt fellendítik a kerékpáros turizmust, másrészt aktív szórakozási lehetőséget jelentenek. A kormánybiztos ismertette, hogy az Országos Bringapark Programban 2020-ban összesen 800 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések a kormány és az önkormányzatok fele-fele arányú finanszírozásával, az idén pedig a beruházások összege már meghaladta az 1,1 milliárd forintot.

A KOMBIbike projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül valósult meg a Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás vezetésével. A Pons Danubii Európai Területi Társulást három szlovákiai (Észak-Komárom, Ógyalla, Gúta) és négy magyarországi (Komárom, Tata, Kisbér, Oroszlány) önkormányzata hozta létre. A projekt teljes költségvetése 980 ezer euró, amelyből 833 ezer euró az Európai Regionális Fejlesztési Alap 85 százalékos támogatása, ezen felül pedig 10 százalékos a magyar és szlovák állami társfinanszírozás. A Pons Danubii feladata volt a teljes kerékpáros rendszer kiépítése, a szükséges eszközök beszerzése, a projektmenedzsment feladatok ellátása, az új kerékpárkölcsönző rendszer integrálása a helyi közlekedési rendszerekbe, valamint a tudatos kerékpáros közlekedésről szóló tréningek szervezése tanároknak és diákoknak.

Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC ügyvezetője elmondta: a határon átnyúló KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszer 95 hagyományos és 35 elektromos kerékpárt kínál használatra. Az állomások a szlovákiai oldalon Érsekújvár, Gúta, Komárno, Naszvad és Ógyalla városában találhatók, a magyarországi oldalon pedig Kisbér, Komárom, Oroszlány és Tata városában lehet kerékpárt kölcsönözni, összesen 13 helyszínen. A közösen fejlesztett rendszer lehetővé teszi az érdeklődő számára, hogy bármelyik KOMBIbike állomásról kerékpárt kölcsönözzön és azt bármelyik állomásra visszahelyezze.

A kerékpárkölcsönző rendszer kivitelezője a T-Systems Magyarország, a járműveket az esztergomi Neuzer cég készítette. A Bringapark Program részeként elkészült kerékpáros pumptrack pályáját Bencsik János, a térség fideszes országgyűlési képviselője mutatta be, méltatva, hogy a pumptrack pálya önálló élményt kínál a Tatabánya-Tata-Dunaalmás útvonalon vezető Által-ér völgyi kerékpárút mellett. A pumptrack vagy pumpapálya egy hullámformára kialakított útvonal, amely használható kerékpárral, görkorcsolyával, gördeszkával és rollerrel is. A pályán a sportoló pumpáló mozgást végez a testével, így hajtva lehetőleg tekerés nélkül a járművét, ebben a pálya kialakítása segíti. A képviselő kitért arra, hogy a további szabadidős fejlesztési tervekben szerepel egy hegymászó útvonal kialakítása a tatai Kálvária hegyen, valamint az Által-ér kenuzhatóvá tétele Tatabányától Dunaalmásig.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.