Kínában terjeszkedik a KLM

Újabb szakaszba érkezett a KLM holland légitársaság távol-keleti programja és ezen belül a kínai piac átszervezése.

A Xiamen Airlines légitársasággal együttműködve tovább bővült az évek óta kiemelten fejlesztett európai-kínai kapcsolat. A napokban Pieter Elbers, a KLM elnök-vezérigazgatója aláírta Kínában a Xiamen Airlines felvételét a már korábban üzemelő China Southernnel kiépített konzorciumba.

A megállapodás szerint már az idei nyári menetrendben június 26-tól heti három frekvenciával a kínai cég Boeing 767-es típusával megindul az eddigi egyetlen európai célállomására, Amsterdamba. Ugyanakkor a KLM a hét másik három napján az Amsterdam-Xiamen útvonalon kezd üzemelni. Xiamen város jól kiépített modern repülőtere évi 25 millió utasra épült és nagyon jó átszállási lehetőséget biztosít a hatalmas ország legfontosabb városai felé. Ezzel az összeköttetés-csomaggal a KLM immáron heti 57 járattal (beleértve a tajvani és hongkongi célállomásokat is) repül a két ország között öt nagy kínai légitársasággal együttműködve.

Bár a KLM vezetősége az első két évben nem vár komolyabb profitot, de ezen időszak elegendő lesz a piac kiépítésére és a későbbi sikerek megalapozására. A joint venture megállapodás – mint azt az elnök ezt részletezte – olyan rendszerben épül fel, természetesen a partner Air France bevonásával, mint az USA-ban a Delta és még korábban a Northwest megállapodások. Ezeket 1991-ben kötötték, folyamatosan monitorozták és 1997-ben módosították is, de ma már több mint 10 milliárd dolláros eredményt hoztak.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.