Minden egy helyen: közös felületet kapott a balatoni közösségi közlekedés

A MÁV, a BAHART és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok járatinformációit is közös felületeken teszi elérhetővé a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt, amelynek fejlesztését az Alba, a Vértes és a Borsod Volán utastájékoztatási rendszereit is felépítő i-Cell végezte. A rendszer jelenleg tesztüzemben működik.

Idén májusban kezdődött és októberben fejeződött be a balatoni közösségi közlekedés versenyképességének javításában mérföldkőnek számító, a vasúti, az autóbuszos és a balatoni hajós közösségi közlekedés adatait egyetlen utastájékoztatási rendszerben integráló fejlesztés. Az egyes közösségi közlekedési közszolgáltatók már beruháztak különféle intelligens, valós idejű utastájékoztatási rendszerek megvalósításába, erre példa a Volán társaságok vagy a BKK megoldásai. A következő lépés – amely nagymértékben javítani fogja az utazók komfortját, ezzel pedig a hazai közösségi közlekedés szolgáltatási minőségét – ezeknek a rendszereknek az integrálása, amelynek első hazai, most elkészült példáját az i-Cell valósította meg. A Siófoki Önkormányzat, a MÁV és a BAHART konzorciumát képviselő Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt 377 millió forintos, EU-s támogatású költségvetéssel rendelkezett. A beruházás eredményeként a balatoni utasok pontosan tervezhetik meg utazásaikat, és tájékozódhatnak a különféle járatokról.

A fejlesztés keretében:

• a MÁV területén hét vasútállomáson (Siófok, Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonlelle, Fonyód, Balatonmáriafürdő, Balatonszentgyörgy) összesen 40 db színes, kül- és beltéri, 32-70” méretű LED kijelzőt,

• a Siófoki Önkormányzat területén öt buszmegállóban összesen 6 db 32”-os napelemes, kültéri, színes LED kijelzőt,

• a Balatoni Hajózási Zrt. öt kikötőjében (Siófok, Fonyód, Badacsony, Tihany, Balatonfüred) pedig 6 db kül- és beltéri, 32-50” méretű színes LED kijelzőt szereltek fel.

A kijelzők a helyi és a helyközi Volán járatokat, a MÁV valós idejű adatait és a BAHART menetrendszerinti járatait jelenítik meg. A MÁV, a BAHART és a Volánok adatait összegyűjtő központi egység Fonyódon, a MÁV informatikai helyiségében található.

„A májusban induló fejlesztés modellértékű, hiszen integrálja a balatoni közösségi közlekedésben résztvevő közszolgáltató társaságok járatainak információit. A rendszer három adatbázisból táplálkozik: a MÁV utasinformációs rendszeréből, a Volánok valós idejű utastájékoztatását biztosító transzmodell adattárból és a BAHART járatinformációiból. A már működő utastájékoztatási rendszerek közötti átjárhatóságot az úgynevezett SIRI interfész biztosítja, ez teszi lehetővé, hogy az egymástól független rendszerek integrált szolgáltatást tudjanak nyújtani. A rendszer jelenleg tesztelés alatt áll, végleges átadása október 30-án lesz” – nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.

Az i-Cell 2013. elején üzemelte be a Borsod Volán 510 buszát kiszolgáló utastájékoztatási rendszert, 2013 őszén a Vértes Volánnál, tavaly pedig az Alba Volán 240 járművével indult el az i-Cell-rendszer.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.