Pécset is meghódítják az e-robogók

20 robogóval indult el az E.ON és a blinkee.city együttműködése Pécsen. A főváros után elsőként az egyetemi városban élvezhetik a hazai használók a 100%-ban elektromosrobogó-megosztó rendszert, amely csökkenti a légszennyezettséget, a városi zajterhelést és a forgalmi dugókat, miközben felgyorsítja, könnyebbé és költséghatékonyabbá teszi a városi közlekedést. A robogóval Pécsen belül szabadon közlekedhetnek a felhasználók, a városon belül kijelölt zónában pedig bárhol le is állíthatják.

A blinkee.city állomás nélküli elektromosrobogó-megosztó rendszer 2017-ben indult el Lengyelországban, és akkora sikert aratott, hogy 2018-ban már 3 újabb országban vezették be: Magyarországon, Horvátországban, és Spanyolországban. A blinkee.city szolgáltatásnak a tavalyi indulás óta már közel 22 000 regisztrált felhasználója van Budapesten, leginkább a 20-35 év közötti fiatalok bérelnek telefonos alkalmazáson keresztül elektromos robogókat. A rendszeres blinkeezők száma az indulás óta dinamikusan nő. Budapest után Pécs az első vidéki város, ahol elérhetők a blinkee.city robogói.

„Hiszünk abban, hogy egy innovatív energiacég számára elengedhetetlen, hogy úgy végezze tevékenységét, hogy közben egy élhetőbb holnapért is tesz, tiszteli a jövőt és a jövő generációit. A blinkee.city környezetkímélő, fenntartható és mindemellett fantasztikus élmény használni – ezért elkötelezett támogatói vagyunk a közösségi robogómegosztó-rendszernek. Zöld értékei mellett a robogók remekül illeszkednek a város mediterrán hangulatához is, bízom benne, hogy a pécsiek és az idelátogatók is örömmel használják majd” –mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja.

A robogóval Pécsen belül szabadon közlekedhetnek a felhasználók, a városon belül kijelölt zónában pedig bárhol le is állíthatják. A rendszer a parkolási problémákra is megoldást nyújt, ráadásul a domborzati adottságokat figyelembe véve is kényelmes alternatíva. Az idelátogatók és a pécsiek mellett számítanak a városban tanuló egyetemistákra is, hiszen az egyetemi karok egymástól viszonylag távol helyezkednek el, így akár az épületek és a könyvtár között is ideális megoldást jelenthetnek a közlekedésre az elektromos robogók. A zónahatárokat is az alapján jelölték ki, hogy mely irányvonalak között ingáznak sokat a hallgatók.

Boldogok vagyunk, hogy ilyen népszerű a szolgáltatásunk és egyre többen szeretik a blinkeet. Egy évvel az indulás után Budapesten jelentős zóna- és flottabővítésre volt szükség, mostantól pedig a pécsiek és az idelátogatók is igénybe tudják venni az elektromos robogókat. Szeretnénk minél szélesebb körben elterjeszteni ezt az élményt adó közlekedési formát – tette hozzá Varsányi Tamás, a Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Őri László, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta: „Büszkék vagyunk rá, hogy Budapest után elsőként a pécsiek használhatják a 100%-ban elektromos robogókat. Pécs városa élen jár a zöld projektekben. A blinkee.city és a napokban indult e-közbringa rendszer mind olyan projektek, amelyek egybeesnek a város elképzeléseivel, hogy Pécs 2022-ben Európa Zöld Fővárosa lehessen. Köztudott, hogy az év meghatározott napjain Pécs az ország legszennyezettebb városai közé tartozik a levegő minőségének tekintetében. Célunk, hogy Pécs minél élhetőbb város legyen nem megfeledkezve arról, hogy úgy kell továbbadnunk városunkat gyermekeinknek, ahogy azt elődeinktől megörököltük.“

A kulcsnélküli közösségi elektromosrobogó-megosztó rendszer mobilalkalmazáson keresztül kezelhető. A felhasználó regisztrációt követően az applikáció térképének segítségével tudja kiválasztani a legközelebbi elérhető járművet. A szolgáltatás használatához nem szükséges egy előre feltöltött pénzügyi keret, mivel a fizetés percdíj alapú. A robogókat bárki vezetheti, aki elmúlt 16 éves és 6 hónapnál régebbi, legalább AM kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik. A segédmotoros kerékpár kategóriába tartozó blinkee.city elektromos robogók 3,1 KW motorteljesítményükkel és 35 Ah teljesítményű akkumulátoraikkal akár 60-70 km megtételére is alkalmasak. A járművek akkumulátorainak töltöttségét folyamatosan ellenőrzik a blinkee.city szakemberei, és cserélik azokat, amelyek feltöltésre szorulnak. Természetesen a gondtalan vezetés mellett a biztonság a legfontosabb, így a járműveken kötelező a bukósisak viselete, amely az egyszer használatos higiéniai fejkendők mellett a robogók alapfelszereltségéhez tartozik.

Az E.ON már több éve nyújt e-közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat, nemcsak töltőket értékesít, hanem gondoskodik a kivitelezésről és biztosítja a folyamatos üzemeltetést is. A blinkee.city elektromos robogó-megosztó szolgáltatás támogatása jelentős lépés volt az elektromos közlekedésre ösztönző úton, emellett az energiavállalat elektromos autó flotta szolgáltatást is nyújt.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.