Részeg szemüvegben az Utazás Kiállításon

Tudja Ön, milyen érzés részegen vezetni, anélkül, hogy részegen autóba ülne? Ha nem, kipróbálhatja a Magyar Autóklub, idei Utazás Kiállítás során megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági akcióján.

Czeiszing Miklós, az Autóklub Travel igazgatója ezúttal a Magyar Autóklub egyik vezetőjeként az akció fontosságát részletezve elmondta: az Autóklub célja a közlekedők felelősségtudatának és szabálykövetésének fokozása, melyet nem csupán az Utazás Kiállítás alkalmával, hanem igény szerint bárhol ki lehet próbálni; az Autóklub kívánságra „házhoz megy”.

Az akció egyik programja „Fékezd Magad” névre hallgat. Ennek során egy átalakított járműben a gyermek, a vezető melletti ülésen ül, és egy adott jelre ő fékezi majd le a felnőtt által vezetett gépkocsit. A jármű féktávolság határára egy szivacsbábut helyeztünk el, ezt a tárgyat a gyermek által fékezett gépkocsi el fogja gázolni. Ezzel a feladatsorral a gyermek életszerű körülmények között éli át azt a jelenséget, hogy ha féktávolságon belül a közeledő jármű elé lép, szinte semmi esélye nem marad a baleset elkerülésére – mondja Czeiszing Miklós.

Előbbihez kapcsolódik a Távolságbecslési program is. Ennek során egy 50 kilométeres sebességgel közlekedő autó megállási pontját kell megbecsülni egy aszfaltra húzott vonal segítségével. Az autónak adott jelzésre egy bója előtt kell megállnia. Ekkor kiderül, hogy a gyerekek által 1-2 méterre lerakott bójákon túlhaladva az autó 8-10 méterre áll meg.  

A gyerekek közlekedésre nevelését segíti a „Ki a mester két keréken?” nevű ügyességi verseny, melynek során a kerékpár megfelelő kezelése mellett közúti jelzésekkel, forgalmi lámpákkal, veszélyes forgalmi helyzetekkel ismerkedhetnek egy  kerékpáros rutinpályán az apróbbak.

Hogy milyen is az, amikor kocsival ötvennel haladva álló járműnek ütközünk? - teszi fel a kérdést Czeiszing Miklós, majd gyorsan meg is válaszolja: Olyan, mintha a harmadik emeletről zuhannánk ki. Ha nem használjuk a biztonsági övet - teszi hozzá, felhívva a figyelmet, hogy a baleseti sérülések 70%-a megelőzhető az öv használatával. Hogy a biztonsági öv mennyire hasznos lehet, arról szintén az Utazás Kiállításon meggyőződhetnek a „Biztonsági öv szimulátorban.”

Plafonig szökik az adrenalin az úgynvezett „Borulás szimulátorban” is, melyben azt próbálhatja ki a kíváncsi vagy éppenséggel a fizika törvényszerűségeinek más kára alapján hitelt nem adó sofőr, hogy bekötetlenül mi történhetne vele, ha autója fejre áll. De szerencsére be van kötve, a gép viszont tényleg tótágast áll. 

Szeszes ital és autóvezetés kevésbé összeillő páros. Aki nem hiszi, járjon utána józanul a „Részeg szemüveg” felvételével. A bódultságot szimuláló szemüveg egyebek mellett érzékelteti és bemutatja a megváltozó, növekvő reakció  időt, a zavartságot.

Hogy mindezek miért is fontosak? Mert megérkezni nyaralásra, telelésre és onnan haza csak épségben jó, ehhez pedig szükséges, hogy felelősen, a fizika törvényszerűségeinek figyelembevételével közlekedjünk - teszi hozzá az utazási szakember Czeiszing Miklós.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.