Szigorította a kézipoggyászokra vonatkozó szabályokat az Eurowings

Az ultrafapadosokhoz igazította a fedélzetre vihető csomagokkal kapcsolatos előírásait a diszkont légitársaság, mostantól fizetős a gurulós kisbőrönd a legolcsóbb jegyár-kategóriában is.  

A Lufthansa-csoport diszkont cégének tájékoztatása szerint a “többi légitársasághoz” hasonlóan a szabályokat a “nemzetközi sztenderdeknek” megfelelően alakította át., adta hírül az airportal.hu szakmai site.

 

Ennek értelmében a legalacsonyabb, Basic jegyár-kategóriában csak egy kis méretű csomagot lehet a fedélzetre vinni. Ugyanakkor ebből a korábbinál nagyobb, 40x30x25 centist engednek a kabinba, az 55x40x23-as és legfeljebb 8 kilós második kézipoggyászt pedig 10 eurótól lehet hozzáadni, ezzel pedig elsőbbségi beszállítás is jár. Az augusztus 31. előtt megvásárolt jegyekre az új szabályok nem érvényesek.

Emellett a közlés szerint év végétől a legfeljebb 12 kilós feladott csomagot kezdvezőbb, 10 eurós ártól lehet hozzáadni a Basic jegyhez.

Mint írják, a Eurowings azt is várja az új intézkedéstől, hogy több hely lesz a fej fölötti tárolókban, és hogy gyorsabbá válik a beszállás, amivel csökkenhetnek a késések, kutatások szerint ez nagyrészt a csomagkezelés miatt alakul ki.

A Smart és Bizclass kategória feltételei változatlanok maradnak.

A Lufthansa-csoport diszkont légitársaságával kapcsolatos hír, hogy a múlt héten újraindította a Budapest és Köln közötti járatait, Airbus A320-as családba tartozó gépei heti négy alkalommal (hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap) közlekednek az útvonalon.

Forrás: Airportal.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.