Taxis hiénák ólálkodnak az atlétikai vb helyszíne körül

Emelt létszámmal ellenőrzik a taxisokat az atlétikai világbajnokság alatt, közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden.

Mint írták, a budapesti atlétikai világbajnokság idején a sportesemény szervezőinek kérésére és az utasok érdekében a fővárosi kormányhivatal megduplázta a személyszállítási szolgáltatók ellenőrzésében részt vevő munkatársai számát.    

 

A közlekedésfelügyeleti szakemberek a Nemzeti Atlétikai Központ környékét, illetve a közeli benzinkutakat kiemelten ellenőrzik, hogy ezzel is garantálják az utasbiztonságot, a hazai személyfuvarozás magas színvonalát, valamint növeljék a jogkövető vállalkozások arányát. A fokozott ellenőrzésben továbbra is részt vesznek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai is, utóbbiak szintén emelt számban - közölték.
Budapest Főváros Kormányhivatala ismételten felhívja az utasok figyelmét, hogy legyenek kellően körültekintőek a taxiszolgáltatók kiválasztásakor, olvasható még a közleményben.

Az ATV riportja szerint az illegális taxisok a Lágymányosii-híd budai oldalára 20 ezer forintért akarták átvinni a gyanútlan utasokat, a pesti szálláshelyekre szállításért pedig volt példa, hogy 100 ezer forintot kértek egy fuvarért.

Forrás: MTI / ATV


SIA csoport: úton a karbonsemlegesség felé

SIA csoport: úton a karbonsemlegesség felé 

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.