Budapestet is érintik az új luxushajóutak

Bár egyre népszerűbbek a folyami hajóutak, hat éve nem indult új hajóstársaság a növekvő igények kielégítésére. A luxusutazásokra specializálódott Emerald Waterways idén startol, ráadásul vadonatúj hajókkal indítja szolgáltatásait.

Az első, Emerald Sky névre keresztelt hajót  március végén a hollandiai Lobith hajógyárban bocsátották vízre, ezt néhány napja követte az Emerald Star. Jövőre újabb két hajót adnak át: és az Emerelad Sun és Emerald Dawn forgalomba állásával válik teljessé a flotta.



Az Emerald hajókon több étterem várja a vendégeket, akik – ha kedvük tartja – saját barbecue partit is rendezhetnek a fedélzet erre kijelölt részén. A fedélzeten kávézókat, napozóteraszokat és esti műsorokat is rendeznek a többnyire tengerentúlról érkező vendégeknek. A 8-15 napos utak többsége érinti Budapestet. A legrövidebb hajóút Nürnbergtől Budapestig, a leghosszabb Amszterdamtól Budapestig tart.

A speciális túrák között már most foglalhatók az Európai Karácsonyi Vásárok elnevezésű – amely többek közt a pesti belváros hagyományos karácsonyi vásárát is magában foglalja. A Star Ships néven indított hajótúrák közül a 14 éjszakás hajókázás 2.255 dollárba kerül személyenként, kétágyas kabinban. Ebben az árban szokás szerint minden fedélzeti szolgáltatás, étel-ital, programok és reptéri transzfer is benne foglaltatik. Érdekesség, hogy a tengeri hajóutakkal ellentétben nem kell külön fizetni a személyzeti borravalót – ez is része az árnak.

Az Emerald Waterways a luxus hajóutak specialistájának, a Scenic Cruises-nek a leányvállalata.


Álommunka a felhők felett – hamarosan nyílt nappal

Álommunka a felhők felett – hamarosan nyílt nappal 

Már 219 magyar utaskísérő dolgozik az Emirates-nél.
Új járművek a MÁV-csoportnál

Új járművek a MÁV-csoportnál 

A feltételes közbeszerzési eljárás 10,5 milliárd forint értékben 131 autóbusz megvásárlását teszi lehetővé.
Légitársaságok, amelyek csődbe mentek vagy átalakultak 2024-ben

Légitársaságok, amelyek csődbe mentek vagy átalakultak 2024-ben 

Íme a légitársaságok, amelyek csődbe mentek, és azok is, amelyek 2024-ben átalakuláson mentek keresztül.
Elment a magyar légiközlekedés egyik legendás alakja

Elment a magyar légiközlekedés egyik legendás alakja 

Életének 92. évében elhunyt Gerőfi Sándorné Ibolya, a Malév első légiutaskísérője.
Bővíti jelenlétét Afrikában az etióp légitársaság

Bővíti jelenlétét Afrikában az etióp légitársaság 

Az új kezdeményezés a légitársaság Vision 2035 stratégiájának része.
Ezeket a repülőtereket kellett bezárni Nagy-Britanniában a havazás miatt

Ezeket a repülőtereket kellett bezárni Nagy-Britanniában a havazás miatt 

Nagy forgalmú nemzetközi repülőtereket kellett bezárni vasárnap Nagy-Britanniában a heves havazás miatt.
Madárral ütközött a Budapestről Tenerifére tartó Wizz Air-járat

Madárral ütközött a Budapestről Tenerifére tartó Wizz Air-járat 

A madárral való ütközés után a repülőgép szerencsésen földet ért, de karbantartási ellenőrzésekre szorult.
Jövő tavaszig negyvennel kevesebb gép ennél a légitársaságnál

Jövő tavaszig negyvennel kevesebb gép ennél a légitársaságnál 

A légitársaságnak a 2025 áprilisától 2026 márciusáig tartó 2026-os pénzügyi éve végéig mintegy 40 Airbus A320neo családba tartozó gépét kell földön tartania.
Újabb légi katasztrófa – ezúttal Dél-Koreában

Újabb légi katasztrófa – ezúttal Dél-Koreában 

Szemtanúk a leszállást megelőző robbanásról számoltak be.
Bocsánatot kért Putyin: az orosz légvédelem lőtte le az azeri utasszállítót

Bocsánatot kért Putyin: az orosz légvédelem lőtte le az azeri utasszállítót 

Az orosz elnök Ilham Alijev azeri elnöktől telefonon kért bocsánatot a „tragikus balesetért”.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.