Új határátkelő nyílt Szlovákia felé

Út köti össze hétfőtől a történelmi Abaúj két települését, Kékedet és a szlovák oldalon lévő Abaújnádasdot. A több mint kétmillió eurós (588 millió forint) beruházás átadásán Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár azt mondta: a következő hét évben megduplázódik a magyar-szlovák határon átívelő közlekedési kapcsolatok száma.

A határátkelő átadási ünnepségén a Miniszterelnökség államtitkára úgy fogalmazott, hogy mára Közép-Európa vált Európa legígéretesebb térségévé, és ebből Magyarországnak is a legtöbbet kell profitálnia. Mint mondta, ennek eléréséhez jó néhány versenyhátrányt kell még leküzdeni. Ilyen hátrány az, hogy Magyarország államhatára rendkívül ritkán átjárható, emiatt a határ az összekötés helyett inkább elválaszt.

Egész térségek fejlődése látja ennek kárát - jelentette ki, megemlítve, hogy Magyarország határán átlagosan 25 kilométerenként található átkelő, miközben Nyugat-Európában akad olyan határszakasz, ahol másfél kilométerenként át lehet kelni. Szólt arról, hogy ezen versenyhátrány megszüntetése érdekében a kormány országos fejlesztési programot indít. Ennek keretében mintegy 130 milliárd forintból 115 közúti kapcsolat létesül.

Mint mondta, Szlovákia Magyarország öt legfontosabb kereskedelmi partnereinek egyike, a határ mindkét oldalán lévő 15 kilométeres sávban összesen mintegy 900 településen több mint két millióan élnek.

Új utak építése a magyar-szlovák határom éppen ezért kiemelten fontos nemzetgazdasági érdek - mondta a politikus. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök július 2-án állapodott meg szlovák kollégájával, Robert Ficóval a két ország történelmének legnagyobb közös infrastruktúra-fejlesztési programjáról, arról, hogy hét év alatt a magyar-szlovák határon megduplázódik az átkelőhelyek száma, főként uniós forrásból. Ebben a programban a negyedik a Kéked és Abaújnádasd közötti átkelő.

Korábban a Győr-Sopron-Moson megyei Dunaremeténél és a Komárom-Esztergom megyei Lábatlannál indult el a kompközlekedés, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Zemplénagárdnál pedig augusztusban adták át az utat - tette hozzá. Kékedről szólva Szijjártó Péter elmondta, ugyan légvonalban a két település közötti távolság alig négy kilométer, ám eddig az ötszörösét kellett megtenni annak, aki a szomszédos községbe akart átmenni. Ez az emberi kapcsolatoknak sem tett jót, és a térség vállalkozásainak is rendkívüli nehézséget jelentett - jelentette ki az államtitkár.

A magyar-szlovák határon átívelő közlekedési kapcsolatok bővítésének legalább a fele Borsod-Abaúj-Zemplén megye 282 kilométeres határán épül meg. A Kéked és Abaújnádasd közötti mintegy öt kilométeres út magyar szakasza a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében készült el.

A több mint kétmillió eurós költségből 1,7 millió euró (500 millió forint) az uniós támogatás.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.