Új országos járatokat indít a Volánbusz a Balatonhoz

Magyarország számos településéről javul a Balaton elérése az idei nyári szezonban új vonat-, illetve buszjáratokkal, ahonnan nincs vasúti kapcsolat, új buszjáratok indulnak - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán.

Vitézy Dávid bejegyzésében hangsúlyozta: a Volánbusz Zrt. hálózatán június 16-án, a tanszünet kezdetén indul a nyári szezon. A Nemzeti Közlekedési Központban megtartott egyeztetések után a TIM pénteken rendelte meg az új menetrendet. A szolgáltatásokat ismertetve azt írta: idén nyáron is indul közvetlen autóbuszjárat Salgótarjánból Siófokra csütörtöktől vasárnapig a 21-es út menti településeket is érintve. Siófokon 15-20 perces átszállási idővel a Balaton déli partján közlekedő Balaton InterCity-járatokra is kedvező átszállást biztosítanak.

A korábbinál gyakrabban - a nyári tanszünetben már minden nap - jár az Eger-Gyöngyös és a Balaton között közlekedő autóbuszjárat. Gyöngyös és Siófok között expresszjáratként, majd a déli part valamennyi települését érintve már Keszthelyig és Hévízig biztosít közvetlen kapcsolatot - tette hozzá. Jelezte: a Szegedről, Kecskemétről, Békéscsabáról nyáron vagy egész évben a Balatonhoz közlekedő járatok menetrendje is módosul annak érdekében, hogy minél több településről és minél kedvezőbb csatlakozási lehetőségekkel utazhassanak a nyaralók.

Vitézy Dávid tájékoztatása szerint a Dél-Dunántúl térségében is folytatódik a Balaton elérhetőségének fejlesztése. A tavaly indult népszerű Pécsről, Komlóról Balatonlelle, Fonyód érintésével Balatonmáriafürdőig közlekedő autóbuszjárat idén nyáron már nemcsak szombaton és vasárnap, hanem péntekenként is jár, hétvégén pedig egészen Zalakarosig meghosszabbítva biztosít közvetlen utazási lehetőséget. Pécsről és Kaposvárról már a délutáni időszakban is jár autóbusz a Balatonlelle és Keszthely közötti településekre. Pécsről idén is naponta összesen hat közvetlen gyorsjárat indul Siófok felé, két járat pedig - Dombóvár, Siófok, Veszprém érintésével - továbbra is egészen Balatonfüredig közlekedik - emelte ki az államtitkár. Megjegyezte: az Észak-Dunántúl autóbuszos közlekedésében több, a balatoni forgalmat érintő fejlesztés történik.

Egy korábbi bejegyzésében részletesen ismertette, hogy Zala, Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében valamennyi, a térségben közlekedő országos és regionális autóbuszjárat összehangoltan, a jelenleginél egyenletesebb elosztás szerint indul, és számos, két oldalról csak a megyehatárig tartó rövidebb járat összekötésével is jelentősen bővül a térségben a közvetlenül elérhető viszonylatok száma. Vitézy Dávid kitért arra, hogy a MÁV-START ugyancsak több régióból indít közvetlen vonatokat a Balatonra, így nemcsak az összes megyeszékhelyről, de számos más, minden korábbinál több településről lehet közvetlenül utazni a tóhoz ezen a nyáron hétvégén.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.