"Zöld útlevél": Ausztria lép

Ausztria mielőbb be akarja vezetni a digitális "zöld útlevelet", amelyet a beoltottak, a gyógyultak és a negatív teszteredménnyel rendelkezők kapnak majd meg.

A zöld útlevelet egyelőre csak országhatáron belül használhatják majd az emberek mindaddig, amíg az Európai Unióban közös megegyezés nem születik ennek bevezetéséről, mondta Sebastian Kurz kancellár. Április közepére tervezik annak a technikai és jogi háttérnek a kiépítését, amely lehetővé teszi majd, hogy - első körben - a negatív teszteredménnyel rendelkezők a mobiltelefonjukra érkező QR-kód segítségével igazolhassák, hogy nem fertőzöttek, és ezáltal könnyedén látogathassák majd az idővel újra nyitó éttermeket, kulturális és sportlétesítményeket.

A kormány tervei szerint júniusra a beoltottak és a betegségen igazoltan átesettek is élvezhetik már a digitális zöld útlevél előnyeit. "Ez nemcsak szabad mozgást jelent, hanem a normális élethez való visszatérés lehetőségét is magában hordozza." - közölte Kurz. "Nem oltási bizonyítványról van szó, hiszen azok is megkapják, akik teszteltetik magukat, illetve már meggyógyultak a betegségből, így senki nem állíthatja, hogy diszkriminatív lenne az intézkedés azokkal szemben, akik valamilyen okból kifolyólag nem kívánják beoltatni magukat." - hangsúlyozta a kancellár.
Reményét fejezte ki, hogy nyárra az unióban is megszületik az utazásokat megkönnyítő egységes zöld útlevél, mely által újra átjárhatóvá válnak a határok, megszűnnek az utazási korlátozások és a különböző karanténkötelezettségek, és fellendülhet a turizmus is.
    

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.