A görögök és a horvátok már a nyári főszezonra koncentrálnak

Már megtették az előkészületeket a legfőbb nyári turistacélpontok a határok újranyitása érdekében.

A koronavírus-válság előtt természetes volt a határok mindennapos átlépése. Azóta kemény korlátozásokat vezettek be, és csak bizonyos feltételek teljesítése esetén engedélyezik az áthaladást. Ahogy a nyári hónapok közelednek, sok európai lassan ráébred, hogy akár el is maradhat idén a várva várt tengerparti nyaralása.

A görög kormány eltökélt abban, hogy újraindítsa a turizmust július elsején. "Még mindig dolgozunk a pontos orvosi protokollokon, de elég valószínű, hogy valamiféle teszt bemutatását fogjuk kérni a turistáktól még a repülőút megkezdése előtt", mondta a görög turisztikai miniszter. "Reméljük, hogy az Európai Unió megfelelően fog irányítani annak érdekében, hogy pán-európai megállapodás születhessen. Van néhány ország, amelynek ez a célja, és igyekszik ezt megvalósítani. Görögország is közéjük tartozik. De nem várhatunk!"

Hiszen ha nem lesz nyári szezon, akkor a turizmusban dolgozó többnyire kis- és középvállalatok csődbe mennek. Egyelőre nincs európai uniós iránymutatás arról, miként fogadhatnának vendégeket a népszerű turistacélpontok úgy, hogy az ne lenne veszélyes egészségügyi szempontból.

Horvátországnak azonban van erre egy ötlete. "Szóba került egy olyan irat bevezetése, ami igazolná, hogy valaki nem jelent kockázatot", mondja a horvát belügyminiszter. "Úgy vélem, ez mindenki számára hasznos lenne, nem csupán a vendéglátósoknak vagy a szállásadóknak, hanem az utazóknak, a turistáknak is."

Szakértők még dolgoznak a horvát javaslat gyakorlati megvalósításán. Van olyan ország, ahol azonban nem látnák szívesen, ha a híres turistalátványosságok környékét ismét nagy tömeg árasztaná el.

Egy francia zöldpárti képviselő szerint világjárvány idején hatalmas kockázatot jelentenek a turisták. "Nem tűnik túl értelmesnek rövid távon a világkörüli utazás és a vírus terjesztése", véli Karima Delli. "Több értelme van annak, ha az emberek a saját régiójukban tesznek meg kisebb utakat."

A belső határok újranyitása a kormányokra van bízva az Európai Unióban. Nagy nyomás nehezedik a kormányzatokra, hogy mikor engedélyezzék ezt.

Forrás: Euronews


Egy hónap múlva a nappalinkban ülve utazhatunk Japánba

Egy hónap múlva a nappalinkban ülve utazhatunk Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.