A városok adhatnak megoldást a jövő kihívásaira

A városok adhatnak megoldást a jövő társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásaira, ha ki tudják használni az infokommunikációs technológia (IKT) által nyújtott lehetőségeket - derült ki az Ericsson jelentéséből.

Az Ericsson negyven várost vizsgált meg világszerte IKT-érettség és társadalmi, gazdasági és környezeti fejlettség szempontjából, amelyek között a kutatás eredménye szerint szoros összefüggés van. Minél magasabb egy város IKT-érettsége, annál fejlettebbek a gazdasági, társadalmi és környezeti feltételek is. Az első helyen  – tavalyhoz hasonlóan – Stockholm végzett, majd London, Párizs, Szingapúr és Koppenhága következik. Az IKT hatékony eszköz lehet a városok fenntartható fejlődésének megvalósításában a jelentés szerint. Az új technológiák segítségével költséghatékonyabbá tehetők a már működő rendszerek, az egyénekhez jobban alkalmazkodó megoldásokat hozhatnak létre. Ez a folyamat alapjában formálja át az iparágakat, a köz- és a versenyszférát, új piaci lehetőségeket hoz létre.

A jelentés szerint szoros a kapcsolat egy város IKT-érettsége és a korrupció között: minél fejlettebb a város technológiailag, annál alacsonyabb a korrupció szintje. Az adatokhoz való hozzáférés, az e-kormányzás segít abban, hogy átláthatóbban és hatékonyabban működjenek a városok – derül ki az Ericsson felméréséből. Az alacsony IKT-érettségű városokban, mint Dhaka, Mumbai, Kairó gyorsabban fejlődik a technológia, mint a lista elején lévő városokban, mivel a „lejjebbről induló” városok több lépcsőt kihagyva rögtön a fejlett mobiltechnológiákat kezdik bevezetni. Ezzel megtakarítják a költséges és túlhaladott technológiai lépcsőfokokat, és rögtön az élére ugranak a fejlődésnek.

A felmérés a társadalmi faktort az egészségügy, az oktatás és a társadalmi bevonás szintje alapján értékelte, a gazdasági fejlettséget a termelékenység és a versenyképesség alapján, míg a környezeti tényezőt az erőforrások, a szennyezettség és a klímaváltozás mértéke alapján. Az IKT-érettséget az infrastruktúra minősége és elérhetősége, a megfizethetőség és IP tranzit árak, valamint az egyéni, ipari és közterületi használat alapján értékelte a jelentés.

Forrás: MTI/GyártásTrend


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.