Andalúzia: sípályáról a tengerpartra

„Andalúzia nem csupán tenger, homok és napsütés” – hangzott el az Andalúziai Idegenforgalmi Hivatal által Budapesten megrendezett workshopon, ahol a jelenlévők megismerhették a térség gazdag kultúráját, hagyományait, gasztronómiáját és látnivalóit.

2014. október 16-án, csütörtökön workshopot rendezett az Andalúziai Idegenforgalmi Hivatal a turisztikai szakemberek és a sajtó képviselői számára az Eurostars Budapest Center Hotelben. A workshopon andalúz tartományok, szállodák és utazási irodák képviselőivel beszélgethettek a jelenlévők, ezt követően pedig egy előadás keretében hallhattunk a térség látnivalóiról, programlehetőségeiről és hagyományairól. A programot andalúz gasztronómiai kóstoló és tüzes flamenco-bemutató színesítette.

Megnézhettük a nemrég megjelent promóciós kisfilmet is, mellyel az elkövetkező 2-3 évben Andalúziát fogják népszerűsíteni a turisták körében. Ennek üzenete nem más, mint az, hogy Andalúzia a legjobbat hozza ki mindenkiből.

{youtube|id=gR3xhnBqMII}

Az Andalúziai Idegenforgalmi Hivatal nemzetközi marketingvezetője, Fátima Blanco Villaverde előadásában elmondta, hogy Andalúzia 87.276,6 négyzetkilométeren terül el, és mintegy 17,7%-át foglalja el Spanyolországnak. 8 tartományában – Almería, Cádiz, Córdoba, Granada, Huelva, Jaén, Málaga, Sevilla – összesen körülbelül 8 millió lakosa van. Nem hiába a turisták kedvelt üdülőhelye, hiszen 800 kilométeres partszakasszal rendelkezik, déli csúcsánál pedig az Atlanti-óceán találkozik a Földközi-tengerrel. Andalúziának 80 természetvédelmi területe és két nemzeti parkja van, az itt található Sierra Nevada hegylánc része pedig Spanyolország legmagasabb pontja, a 3479 méter magas Mulhacén. A hegység hóval borított pontjain általában november végétől egészen május végéig lehet síelni, mivel azonban április-május környékén a tengerszinten már meleg van, ezért nem ritka, hogy valaki a sípályáról egyenesen a partra megy, és csobban egyet a tengerben. A sípálya és a tengerpart között ráadásul csupán 60 kilométert kell megtenni, így igen hamar öltözhetünk át vastag kabátból fürdőruhába.


Málaga, a golfpályák királya

A workshopon megtudtuk, hogy Málagában évente több mint 9 millió turista fordul meg, nem véletlenül: a napsütéses napok száma évi 325, az éves átlaghőmérséklet 22 fok, ami nyáron akár 40 fokig is kúszhat. Az idei cél nem más, mint a 10 milliós turistaszám elérése, efelé pedig igen jó ütemben halad a tartomány. Málagában nagyon magas a négy- és ötcsillagos szállodák koncentrációja, amire van is kereslet, részben azért, mert sokan jönnek ide űzni az „úri sportot”: a tartományban virágzik a golfturizmus, és van is hol játszani, 62 golfpálya található ugyanis itt, melyeknek jó részét profi golfjátékosokkal együttműködve alakították ki, garantálva ezzel a pályák minőségét. A golfjátékosok sokszor csak egy hosszú hétvégére jönnek, de az sem ritka, hogy golfkurzusokra iratkoznak be az ide látogatók. Egyébként egész Andalúziában összesen 114 golfpálya közül választhatnak a sportolni vágyók, ebből 70 található Costa del Solban – ezért is emlegetik ezt a területet oly sokan Costa del Golfként is.

Málagában fellendülőben van a hajós turizmus is, egyre több óceán- és tengerjáró hajó köt ugyanis ki a város partjainál, ezért a kikötő nemrég egy új, második terminállal bővült.

Málagát elsődlegesen a klasszikus nyaralásra vágyó turisták keresik fel, a második legnépszerűbb a kulturális turizmus, amit a golf- és az üzleti turizmus követ. A tartományban és a városban is a legtöbb a brit utazó, majd a spanyol és a német turisták következnek létszámban. Érdekesség, hogy a magyar turisták száma egy év alatt megduplázódott: míg 2013-ban csupán 5000-en választották Málagát, idén már 10000-nél jár ez a szám.

Másodszorra már a falvak is érdekesek

Miguel Rueda Vargas a spanyolországi Insur Travel utazási irodától elmondta, hogy a magyarok még mindig inkább az észak-spanyolországi területeket, például Costa Bravát választják nyaralásuk helyszínéül, de Andalúzia, azon belül is Costa del Sol is évről évre egyre népszerűbb körünkben.

Az első látogatók nyaralásuk során jellemzően a nagyvárosokra kíváncsiak, így Málaga, Córdoba, Sevilla és Ronda városában néznek körül, azonban akik egyszer már jártak Andalúziában, azok legközelebb szívesen nézik meg a kisebb falvakat és városokat is – úgy mint Úbedát és Baezát, melyek az UNESCO világörökség részét képezik, de Jaén és Antequera is népszerű.

Ahol a delfinek és bálnák találkoznak

A Cadízi Turisztikai Hivatal marketingvezetője, María Isabel Montaldo López elmondta, hogy a delfin- és bálnales rendkívül népszerű a Cadízba érkező turisták körében. Itt úsznak át ugyanis a tengeri állatok az Atlanti-óceánból a Földközi-tengerbe és fordítva. Cadíznak 260 kilométeres partszakasza van, és bár nincs annyi golfpályája, mint Málagának, azért 21 pálya itt is található. Cadízban a legtöbb a belföldi, vagyis a spanyol turisták száma, őket követik a németek, a britek, a franciák, az olaszok, a lengyelek és a csehek. Ide egyelőre nagyon kevés magyar látogat – ők egy dél-spanyolországi utazás során inkább Málagába mennek.

Ahogy több résztvevő és Fátima Blanco Villaverde is elmondta, az utazók Andalúziában tapasztalhatják meg, hogy milyen az igazi Spanyolország. Innen származik ugyanis a flamenco és a bikaviadal, és itt tényleg minden egy helyen van: napsütés, tengerpart, történelmi és kulturális látnivalók, gasztronómiai különlegességek, finom borok és a tradicionális sherry, de az ünnepek és fieszták is szórakozást ígérnek.


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.