Berobbant a koronavírus-járvány Mikronéziában is

A járványszerű terjedést eddig el tudta kerülni a térség a szigorú határellenőrzések és karanténkötelezettségek miatt. Ausztráliában is tarol az omikron. 

Országszerte több esetről tudni: Kosrae államban 35 ember tesztje lett pozitív, míg Pohnpeiben hét ember fertőződött meg. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék a tömeget, és viseljenek maszkot. Mikronézia vélhetőleg az utolsó, 100 ezernél több lakossal rendelkező ország a Földön, ahol tömegesen felbukkant a vírus. Bár Türkmenisztánból még nem jelentettek fertőzötteket, szakértők szerint ez azért van, mert a kormány nem foglalkozik a járvánnyal.

Mikronézia úgy tervezte, hogy augusztus 1-jén újra megnyitja határait, és véget vet a karanténkötelezettségnek. Az ország tavaly kötelezővé tette a koronavírus elleni oltást, és a szövetségi források megvonásával fenyegette a vonakodókat. Ennek hatására magas a lakosság átoltottsága.

Számos csendes-óceáni szigetországban - köztük Kiribatin, Tongán, Szamoán és Naurun - idén először kezdett el járványszerűen terjedni a koronavírus. Tuvalunak és a Marshall-szigeteknek eddig sikerült elkerülnie a SARS-CoV-2 közösségi terjedését.

Eközben Ausztráliában közel rekordszámú koronavírus-fertőzöttet, 5350 embert ápolnak kórházban. Queensland, Tasmania és Nyugat-Ausztrália államban a járvány kezdete óta nem voltak ilyen magasak a számok. A hatóságok azt javasolták a munkaadóknak, tegyék lehetővé, hogy alkalmazottjaik otthonról dolgozzanak, valamint a beltéri maszkviselés és az emlékeztető oltások mellett érveltek.

Ausztráliában a koronavírus omikron változatának erősen fertőző BA.4-es és BA.5-ös alvariánsa terjed. Az elmúlt hét napban több mint 300 ezer új esetet regisztráltak. A hatóságok szerint a fertőzöttek valós száma ennek akár duplája is lehet, és a következő hetekben több millió esetre lehet számítani. Szerdán 53 850 új fertőzöttre bukkantak. Két hónapja nem volt ilyen magas a napi új esetek száma.

A 16 év feletti ausztrálok 95 százaléka legalább két adagot kapott a koronavírus elleni oltásból. Hetvenegy százalék három vagy több adaggal van beoltva. Ennek köszönhetően a több mint 26 millió lakosú országban mindössze kilencmillió fertőzöttről és 10 884 halálesetről tudni.

Forrás: MTI


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.