Csúnyán elintézték Szicília közkedvelt látványosságát

Vizsgálat folyik Szicíliában a sziget egyik legnépszerűbb turisztikai helyszíne, a Scala dei Turchi nevet viselő fehér márga sziklák megrongálása miatt.

A Scala dei Turchi, vagyis a török ​​lépcső Olaszország egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet egyebek között a néhai író, Andrea Camilleri Montalbano felügyelő könyvsorozata tett híressé.

A dél-szicíliai Realmonte partjáról a Földközi-tengerbe nyúló hatalmas lépcső alakú sziklát péntek este rongálták meg. Az első vizsgálatok megállapították, hogy a tettesek vörös vas-oxid porral hintették be a szirtet, amelyet szerencsére könnyű eltávolítani, a szikla alsó részén található nyomokat a tenger már részben eltüntette. Realmonte-i önkéntesek szombaton megkezdték a megmaradt szennyeződés eltakarítását - írja a Guardian.

Az Agrigento tartományban található Scala dei Turchi csodálatos fehér márga szirtje, amely a világ minden tájáról vonzza a látogatókat, szégyenteljesen megrongálódott" - nyilatkozta Nello Musumeci, Szicília elnöke. „Elítéljük ennek a gyáva gesztusnak az elkövetőit, amely nemcsak egy ritka szépségű kincs, hanem szigetünk imázsa ellen felháborító támadás. Remélem, az igazságszolgáltatás gyorsan azonosítja a felelősöket.”

Luigi Patronaggio, Agrigento legfőbb ügyésze vizsgálatot indított, hogy felkutassák a közelmúltbeli vas-oxid por eladásokat a térségben, és nyomára bukkanjanak a vásárlóknak. A rendőrség biztonsági videokamerás felvételek segítségével is keresi az elkövetőket.

A Scala dei Turchit 2019-ben jelölték az UNESCO világörökségi státuszára. A nevezetességet azonban 2020 elején az agrigentói ügyészség ideiglenesen bezárta, miután hét éven át özönlöttek a panaszok a szikla egyre romló állapota miatt.



A természeti képződmény ki van téve a tenger és az időjárás okozta eróziónak, de a legnagyobb veszélyt az ide látogató sok ezer turista jelenti, akik mászkálnak az érzékeny kőzeten, és olykor darabokat faragnak le szuvenírként a puha sziklaalakzatból.



A vizsgálat a Scala dei Turchi tulajdonjogát is felderítette, amelyről évek óta vita folyik a realmontei önkormányzat és Ferdinando Sciabbarà között, aki a 19. századi dokumentumokra hivatkozva követelte a partvonal egy részének tulajdonjogát. Sciabbarával szemben állami tulajdonú földek elfoglalása és a helyszín megőrzésével kapcsolatos egyéb bűncselekmények miatt indítottak nyomozást. Tavaly nyáron 9100 eurós bírság megfizetésére kötelezték, és az általa követelt sziklarészt visszakapta. Az olasz sajtó értesülései szerint Sciabbarrà kész eladni a Scala dei Turchi ráeső részét  a helyi hatóságoknak, azzal a feltétellel, hogy természetvédelmi területet hoznak létre.

Turizmus Online


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.