Elérhető az uniós oltási igazolványt kezelő internetes portál

Megkezdődött a koronavírus elleni beoltottságot tanúsító közös uniós igazolványok ellenőrzését biztosító rendszer alkalmazása, a rendszer technikai alapját képező portál hét országban már egy hónappal a július 1-i határidő előtt működésbe lépett - közölte az Európai Bizottság kedden.

Az uniós koronavírus-igazolvány bevezetését az Európai Bizottság javasolta a tagállamok közötti biztonságos utazás feltételeinek megteremtésére. Az igazolvány ellenőrzését lehetővé tevő portál működését biztosító rendelet július 1-jétől válik alkalmazandóvá. Minden olyan tagállam, amely elvégezte a technikai teszteket, és készen áll az igazolványok kiállítására és ellenőrzésére, önkéntes alapon már most megkezdheti a rendszer használatát. Eddig hét tagállam, Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország döntött úgy, hogy már csatlakozik a portálhoz és megkezdi az első uniós igazolványok kiállítását.

Az igazolvány díjmentes, magas fokon védi a személyes adatokat, digitális formában vagy papíron lesz elérhető. A tanúsítvány bizonyítékul fog szolgálni arra, hogy tulajdonosa védőoltást kapott a koronavírus ellen, vagy tesztet végeztetett, amelynek eredménye negatív lett, vagy felgyógyult a betegségből. A portálszolgáltatás lehetővé teszi az összes igazolvány QR-kódjaiban található biztonsági elemek ellenőrzését. Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország azonban nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt egy másik uniós országban is elfogadják.

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói között május 20-án létrejött megállapodás szerint a tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal, jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinákkal elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina. A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel.

A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot. Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak. Az igazolványok használatát biztosító rendelet július 1-jén válik alkalmazandóvá, ehhez azonban még az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának hivatalos hozzájárulása szükséges.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.