Észak-Macedónián keresztül egyelőre nem lehet a görög tengerpartra utazni

Észak-Macedónia június végéig nem nyitja meg határait a külföldről érkezők előtt a koronavírus-járvány miatt, így a görögországi nyaralásra utazóknak alternatív útvonalat kell találniuk a tengerpart felé. A nyugat-balkáni térség országaiban egymástól eltérő a járványhelyzet.

Szerbiában egy nap alatt 11 965-ről 12 031-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az országban a szükségállapot idején az összes szállodát bezárták. A szükségállapot május 6-án megszűnt, azóta viszont csak a szálláshelyek egyharmada nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, a foglalások azonban így is elmaradnak a korábbiaktól, a hivatalos adatok szerint a szerbiai hotelek kapacitásának jelenleg csupán valamivel több mint 10 százalékát töltötték meg. A június és szeptember közötti időszakra is csupán a férőhelyek nyolc százalékát foglalták le előre.

Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 3239-ről 3364-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az ország várhatóan július elsejétől függeszti fel a korlátozásokat a külföldről érkezőkkel szemben. Szerbia már korábban felfüggesztette az Észak-Macedóniából érkezők karanténkötelezettségét, és negatív koronavírustesztre sincs szükség ahhoz, hogy az észak-macedón állampolgárok beléphessenek az országba, Szkopje azonban a napi új fertőzöttek számának hirtelen emelkedése miatt nem vezetett be hasonló intézkedést a Szerbiából érkezők számára.

Akik Görögországba utaznának nyaralni, azoknak egyelőre alternatív útvonalat kell választaniuk, Észak-Macedónián keresztül ugyanis nem mehetnek át. Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2739-ről 2781-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Montenegróban már több mint egy hónapja nem regisztráltak új fertőzöttet, a 620 ezres országban 324 azonosított fertőzött volt. A montenegrói belügyminiszter szerint országa győztesen került ki a koronavírussal vívott harcból, az emberek fegyelmezettek voltak és az egészségügyi rendszer is jól vizsgázott.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.