Európa kulturális fővárosai 2022-ben

Január elejétől egy éven keresztül a luxembourgi Esch-sur-Alzette, a litvániai Kaunas, valamint a vajdasági Újvidék viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Az uniós bizottsági tájékoztatás szerint Újvidék Szerbia első európai kulturális fővárosa. Kulturális programjának célja a város és a régió lakóinak jobb összekapcsolása az Európai Unióval, illetve a nyugat-balkáni térség többi részével. A város programja több mint 1500 kulturális eseményt foglal magában, amelyek olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a migráció, a béke, a multikulturalizmus, valamint a nők szerepe a művészetben.

Kaunas a főváros, Vilnius után a második város Litvániában, amely az Európa Kulturális Fővárosa címet viselheti. Programja több mint 600 művészeti kezdeményezést és mintegy ezer kulturális eseményt foglal magában, amelyeken legkevesebb négyezer alkotó és több mint 250 előadóművész vesz részt.

Luxemburg második legnagyobb városa, Esch-sur-Alzette azt követően lett Európa Kulturális Fővárosa, hogy az ország fővárosa 1995-ben és 2007-ben is viselte a címet. A város programjában azt javasolja, hogy lakóival és látogatóival közösen vitassák meg a jelen fontosabb társadalmi kérdéseit, mint az identitást a digitális korban, a fenntartható fejlődést vagy Európa perspektíváit - olvasható a közleményben.

Az elmúlt években 2019-ben az olaszországi Matera és a bulgáriai Plovdiv, 2020-ban a horvátországi Rijeka (Fiume) és az írországi Galway volt Európa kulturális fővárosa. A koronavírus-járvány miatt Rijeka és Galway egészen 2021 áprilisáig viselhette a címet, az eredetileg 2021-re tervezett EKF-programok közül pedig Újvidéké az idén, a bánsági Temesváré és a görögországi Eléfszináé pedig jövőre valósulhat meg. Magyar város - Pécs - eddig egyszer, 2010-ben viselte a címet. Magyarország legközelebb 2023-ban adja Európa egyik kulturális fővárosát: Veszprém Temesvárral és Eléfszinával együtt viselheti jövőre a címet.

Forrás: MTI


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.